Növekvő kínai fenyegetésre figyelmeztet az amerikai űrhadsereg egyik parancsnoka, aki szerint az ázsiai ország megelőzheti az amerikai hadsereget, mint a legmeghatározóbb haderő az űrben - jelentette a The Washington Times című  lap.

A jobboldali-konzervatív napilap tudósítása szerint David Thompson tábornok, az idén már 3 éves amerikai űrhadsereg műveleti  másodparancsnoka arra figyelmeztetett, hogy Washingtonnak erőteljesen fel kell gyorsítania a kritikus új technológiák telepítését, ha szeretné megtartani az előnyét a jövőbeni űrbeli hadviselés területén.   

Mindazonáltal leszögezte: jó hír, hogy a Pentagon, az amerikai védelmi minisztérium legújabb haderőneme ígéretesen halad a kulcsfontosságú katonai komponensek telepítésének felgyorsításával, amelyekkel szembeszállhat Kína gyorsan növekvőnek ítélt képességeivel, beleértve az amerikai műholdak megtámadásának képességét.   

Thompson tábornok exkluzív interjút adott a lapnak, számos egyéb témát is érintve. Kiemelte a többi között, hogy az amerikai űrhadsereggel kapcsolatban a kongresszusi politikai megosztottságnak nem tulajdonít nagy jelentőséget. Mint mondta, a Donald Trump előző amerikai elnök által 2019-ben újonnan létrehozott űrhaderőt a republikánusok általánosságban támogatják, de a demokrata párti politikusok körében továbbra is éles bírálatokat vált ki. Egyes demokraták még az űrhadsereg megszüntetését is követelik, mondván, hogy ez az űr "militarizálását" szolgálja.   

Az interjúban Thompson hangsúlyozta, hogy a következő évtized kulcsfontosságú lesz, mivel Kína és Oroszország egyre hatékonyabb űrvédelmi képességekre tesz szert. Szerinte a következő években eldől, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e tartani azt a versenyelőnyt, amelyet kiépített, mielőtt még Kína képességei drámaian megnőnek.   

"A 2020-as évtizedről beszélünk. Ebben a kiemelt időszakban kell jelentős előrelépést elérnünk az űrben. Szorosan figyelemmel kísérik, hogy mit csinálunk" - hangsúlyozta a tábornok.   

Az amerikai légierő egyik friss jelentése közben arra mutat rá: a kínai néphadsereg jelenleg űrhadviselési fegyverek egész arzenálját építi ki és telepíti, többek között műholdak lelövésére alkalmas rakétákat és más kiberfegyvereket, amelyeket arra terveztek, hogy az űr irányítása segítségével földi uralmukat erősítsék.

Forrás: MTI / washingtontimes.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 476 105 megtekintés

Videó: 51 290 253 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349582

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh