http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1601-a-legalizalas-nem-valtoztatott-az-eutanazia-aranyan-hollandiaban#sigProIdb8ff918c28
Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság arányát nem változtatta meg a legalizáció Hollandiában, a mutató 2010-ben hasonló volt, mint 2002-ben, az engedélyezés előtt - állapították meg holland kutatók.
A The Lancet című brit orvosi folyóiratban közzétett tanulmányhoz az ország halálozási nyilvántartásának adatait elemezték, és úgy találták, hogy az összes halálozás valamivel kevesebb mint 3 százaléka, 4050 eset következett be 2010-ben eutanázia vagy asszisztált öngyilkosság miatt.
Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság együttes aránya csökkent 2002 és 2005 között, 2005 és 2010 között ellenben némileg emelkedett. Összességében a mutató nem változott 2010-re 2002-höz képest.
A legalizáció kritikusai által korábban hangoztatott aggodalmakkal ellentétben a számok azt mutatják, hogy "nem emelkedett az eutanáziát engedélyező országokban azoknak az eseteknek az aránya, amikor az orvosok a páciens határozottan kinyilvánított kérése nélkül vetnek véget a beteg életének - írta közleményében Bregje Onwuteaka-Philipsen kutatásvezető, az amszterdami VU Egyetemi Orvosi Központ professzora, hozzáfűzve: Hollandiában az ilyen esetek száma egyenesen csökkent, méghozzá jelentős mértékben.
Az eutanáziát jelenleg három országban engedélyezik: Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban. Az asszisztált öngyilkosságot az előbbieken túl engedélyezte Svájc és az Egyesült Államokban Montana, Oregon és Washington szövetségi állam - írta a HealthDay című ismeretterjesztő portál Kattintson ide... .
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Házhoz megy a halál Kattintson ide...