Horvátországban nemrég perelték be az adósok a bankokat, Szerbiában pedig már meg is nyerték az első csatát. Az eljárásokat kezdeményező szervezetek regionális érdekszövetséget hoznának létre, hogy kicseréljék tapasztalataikat.

Nemrég tartották meg a zágrábi kereskedelmi bíróságon az előzetes tárgyalást abban az ügyben, amelyet két egyesület, a Frank és a Fogyasztó nyolc horvátországi bank ellen indított. Ez egyébként az eddigi legnagyobb kollektív per Horvátországban a bankok ellen. Az alperesek pedig az ország vezető bankjai: a Zagrebačka banka (Zágrábi Bank), a Privredna banka Zagreb (Zágrábi Gazdasági Bank), a Raiffeisen Bank, az Erste & Steiermärkische Bank, a Hypo Alpe-Adria-Bank, az OTP, a Société Générale – Splitska banka és a Volksbank.

E két egyesület a svájcifrank-alapú hitelek felhasználóit tömöríti, akik egyebek között a fogyasztóvédelmi törvényre is hivatkozva felróják, hogy a bankok nem tájékoztatták őket szabályosan a kínált termék részleteiről. A Frank egyesület ügyvédje szerint azt kívánják bebizonyítani, hogy a pénzintézetek nem viselkedtek tisztességesen a kölcsönt igénybe vevő polgárokkal szemben. Nicole Kwiatowski ügyvéd úgy gondolja, hogy másfél-két év múlva születhet jogerős ítélet.

Természetesen bízik a győzelemben a bíróságon, de nem zárja ki azt sem, hogy az ügy végül megállapodással ér majd véget. A peren kívüli megegyezésre azonban eddig egyik bank sem mutatott hajlandóságot.

Forrás: mno.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 086 megtekintés

Videó: 52 654 400 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535176

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh