Angela Merkel pártja hétfőn felszólította Görögországot: kezdje a nyugdíjak és az állami fizetések felét drachmában fizetni, hogy a gazdaságot ne érje nagy sokk a kilépéskor.

Merkel koalíciós partnerei is szépen felsorakoztak Görögország eurozónából való kizárása mellett, miután újabb jelek mutatkoznak a „piacok elégedetlenkedésére”. Úgy tűnik, az uniós politika nem tudja eldönteni, melyikkel veszít többet, ha kizárja Görögországot az eurozónából, vagy ha benn tartják a görögöket, és ezzel az eurót hosszú távon gyengítik. Talán az árfolyamok táncoltatását képzelik átmeneti megoldásnak, de egy biztos: a görög kilépés megint előkerült.

Patrick Doering, az SZDSZ német megfelelőjének vezetője nemrég interjút adott a Passauer Neue Presse újságnak, amiben kifejtette, hogy szerinte a görögöket minél hamarabb ki kell zárni, mert Görögország az eurozónán kívül sokkal hamarabb tud majd regenerálódni és újra „versenyképessé” válhat. Ezzel szerinte „a piacokat is meg lehetne nyugtatni”, az euró nem gyengülne tovább, és nem utolsó sorban az eurozóna sem rombolódna szét teljesen, mivel nem az EU tagállamoknak kellene állni a görög újjáépítés költségeit. Jellemző ez a zsidó gondolkodásra: évtizedes pusztítás – a károkat meg majd más helyrehozza, hogy újból élősködni lehessen. Az Európai Unió keretein belül kizsigerelték Görögországot, vitték, ami vihető volt, a romokat meg takarítsa el más.

A gazdasági miniszter Philipp Roeslet egyszerűen bejelentette, hogy „a görög kilépés már elveszítette a félelem-faktort”, a szakértők számára ez már nem tabu, ki kell tenni őket. Az IMF megfigyelői is megállapították, hogy a görög államháztartási hiány már idén átlépi a 7%-ot, ha törleszteni akarják a kapott hitelt, 2013-ban meg kell szorítani a lakosságot.

Ha pedig meg kell szorítani a lakosságot, akkor jobb ha kilépnek, mert ha nem lépnek ki, minden társadalmi feszültséget az IMF hitel fog vinni – ha kilépnek, akkor viszont a kilépés káros hatásaira lehet majd mutogatni az éhező 90%-nak.

Az eurozóna felbomlása szakértői körökben sem kérdés, csak éppen az nem egyértelmű, hogy ki tartsa a hátát, ki viselje érte a felelősséget.

Forrás: jovonk.info Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 740 876 megtekintés

Videó: 48 947 477 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031030

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh