http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1840-izrael-legi-csapast-merne-iran-nuklearis-letesitmenyeire#sigProIded26d9c929
Sajtóértesülések szerint a zsidó állam hamarosan, akár még a novemberben esedékes amerikai elnökválasztás előtt támadást indíthat Irán ellen. Ugyanakkor egyesek úgy vélik, hogy Izrael csak az Egyesült Államokra akar nyomást gyakorolni a háborús retorikával - írta a Financial Times angol gazdasági lap és a Die Presse osztrák napilap.
Az izraeli sajtóban megjelent kiszivárogtatások és név nélkül elhangzott nyilatkozatok szerint az ország vezetése minden eddiginél komolyabb és sürgősebb terveket sző Irán megtámadására, és a csapásról már szinte végérvényes döntés született.
Ha Benjamin Netanjahu miniszterelnökön és Ehud Barak védelmi miniszteren múlik, Izrael még az őszi hónapok folyamán, a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap, nem fedve fel forrásait.
Izraeli vezetők a közelmúltban leszögezték: nem engedhetik meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson, ezért szükség esetén csapást mérnek az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeire. Teherán azt állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ezt azonban a nyugati nagyhatalmak és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kétségbe vonják.
Egy másik napilapnak, a Háárecnek egy név nélkül nyilatkozó izraeli döntéshozó azt mondta, hogy Izraelnek egyre kevesebb ideje marad a döntésre. "Az amerikaiak szempontjából Irán még nem érte el azt a küszöböt, ameddig még megelőző csapás lehet mérni rá (...), de a mi szempontunkból hamarosan eléri. Amikor ez megtörténik, az azt fogja jelenteni, hogy egy, a túlélésünk szempontjából életbevágó kérdést az Egyesült Államok kezébe adunk. Izrael nem engedheti, hogy ez megtörténjen" - idézi a lap a döntéshozót.
Ehud Barak védelmi miniszter korábban többször beszélt az "immunitási zónáról", arra utalva, hogy az iráni atomprogramhoz köthető létesítmények egyre nehezebben lesznek elérhetők az izraeli hadsereg számára, mivel az iszlám köztársaság föld alatti bunkerekbe menekíti a program legfontosabb elemeit.
"Korábban hónapokról beszéltek, most hetekről van szó" - mondta Yoel Guzansky, a tel-avivi nemzetbiztonsági tanulmányok intézetének kutatója, az izraeli nemzetbiztonsági tanács korábbi Irán-szakértője a Financial Timesnak.
Barack Obama amerikai elnök számára rémálom lenne egy izraeli támadás közvetlenül az elnökválasztás előtt. Ezért a washingtoni kormány minden megtesz ennek megakadályozása, valamint annak érdekében, hogy több időt hagyjanak az iszlám köztársaság ellen hozott nemzetközi szankciók beérésének - írta a Jediót Ahronót.
Egyes izraeli vélemények szerint azon állítólagos szaúd-arábiai fenyegetés mögött is Amerika áll, miszerint az arab állam légvédelme le fogja lőni az izraeli légierő gépeit, amennyiben azok belépnek légterébe egy esetleges Irán elleni támadás alkalmával.
Egyesek ugyanakkor nincsenek meggyőzve afelől, hogy Izrael valóban támadásra készül, és taktikai húzásnak tartják a médiaoffenzívát.
"Vagy Netanjahu és Barak zseniális trükkjéről van szó, amellyel Washingtont akarják lépésre sarkallni, vagy teljesen őrült vezetőink vannak" - írta vasárnapi kommentárjában a Jediót Ahronót. Guzansky szerint a legutóbbi médiajelentések legalábbis részben arra engednek következtetni, hogy Izrael nyomást akar gyakorolni a nyugati hatalmakra, és mindenáron a nemzetközi politika napirendjén akarja tartani az iráni atomprogram kérdését.
Guzansky ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy Izrael katonai csapással való fenyegetése könnyen kikezdheti nyugati szövetségeseinek türelmét: "Izraelben attól félnek, hogy a nemzetközi közösség megunja a dolgot, és azt mondja, "hagyjatok békén, csináljatok, amit akartok!"Attól félnek, hogy Izrael egyedül maradhat."
Egy közvélemény-kutatás szerint az izraeliek 40 százaléka helyeselné, hogy az ország egyedül szálljon szembe Iránnal, míg 35 százalékuk inkább az Egyesült Államokra hagyná a beavatkozást. A háborús fenyegetés komolyságától függetlenül az izraeli polgári védelem a minap országos gyakorlatot tartott, amelynek során arra készültek fel, hogy egy, az országot érő rakétatámadás során SMS-ben tudják tájékoztatni a lakosságot a veszélyről - írta a Die Presse.
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzéseink:
Támad-e Izrael? Kattintson ide...
Egy lokális atomháború hatásai Kattintson ide...