Az élelmiszerek világpiaci ára az elmúlt hetekben igen hirtelen emelkedett a brazíliai heves esőzések és az amerikai, indonéziai, ill. ausztráliai aszály miatt. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakemberei aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy megint megismétlődhet a 2007-2008-as élelmiszerkrízis.

közben az orosz Mezőgazdasági Minisztérium tájékoztatott, hogy Oroszország nem csökkenti a gabonaexport mennyiségét és mindent megtesz az élelmiszerkrízis elkerülése érdekében.

A brazíliai heves esőzések és a szárazság az Egyesült Államokban, Ukrajnában, Kazahsztánban és Oroszországban, az átlagos termés csökkenéséhez vezettek. A FAO szakemberei általában nem hozzák nyilvánosságra a jelentéseiket, ám látva az élelmiszerek árának júliusi hirtelen növekedését, mégis megkongatták a vészharangot. A május hónap mutatói az egész világon riasztóak – mondja az Agrármarketing Intézményének vezérigazgatója, Jelena Tyurina.

Az ez évi termés előzetes adatai, természetesen, rosszabbak, mint a tavalyiak. Várhatóan csökken a bruttó gabonahozam. Ez pedig május óta elvezetett a búza árának 30-35%-os emelkedéséhez területtől függően. Ebből pedig a liszt árának emelkedése is következik.

A riasztó előrejelzések ellenére, Oroszország nyugalomra int. A kormány bejelentette, hogy nem kívánják csökkenteni a gabonaexport mértékét. A miniszterelnök-helyettes Arkagyij Dvorkovics szerint, erre nincsen semmi indok. Hozzátette azonban, hogy a 2013-as kiviteli vámok bevezetése elképzelhető. Oroszországban az élelmiszer krízis nem nevezhető veszélyesnek – folytatja Tyurina.

Azt mondhatjuk, hogy nálunk nem lesz élelmiszerhiány. Áremelkedés lehetséges, de nem több, mint 15%, ebben az esetben azonban csökken a szükségletek mértéke is és a lakosság átáll sokkal olcsóbb termékek fogyasztására. Oroszország egyike annak az öt országnak, amelyek a legtöbb búzát szállítják a világpiacra. Igaz, hogy a termés csökkenése az export mennyiségének csökkenését okozhatja.

Dvorkovics szerint, Oroszországnak egyelőre nem kell eladnia stratégiai tartalékait. Ennek köszönhetően a búza ára stabil marad. Oroszországban már több mint 37 millió tonna búzát learattak, a múlt évi 38,7 tonnához képest. Így Oroszország jó eséllyel hozzájárulhat egy világméretű élelmiszer katasztrófa elkerüléséhez.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 733 megtekintés

Videó: 52 662 234 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535560

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh