http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2078-szergej-lavrov-a-tetlenseg-felbujtas-terrorizmusra#sigProId3fa8280a99
A Biztonsági Tanács Közel-Kelettel foglalkozó ülésén ismét eltérőek voltak a vélemények a szíriai helyzetről, ami már másfél éve a legfőbb közel-keleti problémát jelenti. Ugyanakkor a szíriai konfliktus rendezésével kapcsolatos genfi megállapodásokról való lemondás megkérdőjelezi a Biztonsági Tanács alapelveinek betartását a terrorizmus elleni harcban.
A Szíriáért Akciócsoport genfi kommünikéjét jóváhagyták a BT állandó tagjai, az Arab Liga, Törökország, az EU és az ENSZ főtitkára. Ugyanakkor számos ország számára ez a megállapodás továbbra is csak papíron létezik.
A Biztonsági Tanács legutóbbi ülésén kezdetben nem volt betervezve egy Szíriával kapcsolatos határozat elfogadása. Az orosz küldöttségben az a vélemény, hogy nincs szükség határozatra ahhoz, hogy genfi kommüniké alapján beindítsák a párbeszédet. Ezt a véleményt osztják Oroszország BRICS-partnetrei is. Az ötös csoportból Oroszország és Kína a BT állandó tagja. A Közgyűlés keretében a BRICS tagjai közös nyilatkozatot fogadtak el – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
- A BRICS országok külügyminisztereinek közös nyilatkozatában objektíven értékelik a szíriai válságból való kijutás útjait és támogatják a genfi kommünikét. Ez adja meg az alapot ahhoz, hogy megszülessen a konszenzus a világszervezet Biztonsági Tanácsában.
A BT ülés előtt egyes résztvevők álláspontja már ismert volt. Barack Obama ismét kijelentette, hogy a szíriai nép szenvedései csak Bassár el-Aszad távozásával érnek véget Francois Hollande francia államfő arra hívta fel a világszervezetet, hogy kezdjen aktív akciókat Szíriában, védelmezze az ellenzék által ellenőrzött körzeteket. Szergej Lavrov kiemelte: csak az erőfeszítések egyesítésével lehet megtalálni a kiutat.
- A folytatódó vérontásért nem kis felelősség terheli azokat az államokat, amelyek ösztönzik Bassár el-Aszad ellenfeleit a fegyverszünetről és a párbeszédről való lemondásra, a rendszer feltétel nélküli kapitulációjának követelésére. Ez a megközelítés gyakorlatilag a terrorizmus módszereinek támogatása, amelyekhez mind gyakrabban nyúl a fegyveres ellenzék.
Az elmúlt két hónapban Szíriában történt terrorcselekményekre nem reagáltak, nem ítélték el a Biztonsági Tanácsban - állapította meg Szergej Lavrov újságírókkal folytatott beszélgetésében.
- Egyes nyugati partnereink szerényen kitérnek, amikor kijelentik, hogy a terrorcselekmény persze rossz, de ugye „olyan emberek akcióiról van szó, akik minden reményüket elvesztették arra vonatkozóan, hogy meg tudnak szabadulni a véres rendszertől”. Ez elképesztő állítás, ami a terroristák igazolásához hasonlít.
Sokat árul el a véleménykülönbségről, hogy Clinton asszony elhagyta az üléstermet Lavrov felszólalása előtt:
Az ENSZ-közgyűlés tegnapi new yorki ülésén, amelyen a közel-keleti helyzetet vitatták meg, a Biztonsági Tanács tagjai újból szögesen ellentétes álláspontra helyezkedtek a szíriai helyzet megítélésében. Az USA felszólította Basar al-Aszad elnököt, hogy mondjon le önként, Franciaország pedig követelte, hogy meg kell védeni a felkelőket, Oroszország a be nem avatkozás álláspontja mellett szállt síkra.
A többek között Oroszország ellen irányuló éles nyilatkozattal David Cameron brit miniszterelnök lépett fel.
További botrányt provokált ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki nem kívánta meghallgatni Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszédét és felszólalása előtt elhagyta az üléstermet. Hivatalos indoklás szerint soros kétoldalú találkozója volt.
Forrás: ruvr.ru