Miközben George Bush Irak megszállására készült 2002-ben, Lawrence Lindsey, az amerikai gazdaságpolitikai bizottság elnökeként, kijelentette a nyilvánosság előtt, hogy egy Irakkal folytatott háború költségei elérnék a 100-200 milliárd dollárt.

Lawrence Lindsey a hatalom szemében ezzel komoly vétséget követett el: őszinte volt. Bush elnök és követői minden befolyásukat latba vetették a kijelentés és a nyilatkozattevő ellen.

„Sületlenség,” mondta Donald Rumsfeld. A kiadások nem fogják meghaladni a 60 millárd dollárt, mondta Mitch Daniels, a költségvetési hivataltól. Az iraki háborút majd az iraki olajból fogjuk finanszírozni, vetette fel Paul Wolfowitz.

Az év végére Lindsey eltűnt a színről, Ronald Reagan szavaival élve „elment, hogy tesztelje a piac varázserejét.”

Az iraki háború költségei pedig meghaladták az ezermilliárd dollárt.

Eszerint érdemes odafigyelni arra, amit Lindsey mond. Legutóbb arra hívta fel a figyelmet, hogy az Obama adminisztráció messze alulértékeli az Egyesült Államok erre az évtizedre előrevetített deficitjét, mégpedig a következők miatt:

Az elmúlt két évtized során az átlag kamatláb, amit a Fednek a felvett kölcsönök után fizetnie kellett 5,7% volt, ezzel szemben Obama elnök 2,5%-os kamattal számol a jövőbeli kötelezettségekre nézve.

A „normál” Fed kamatlábra történő visszatérésre az előrejelzések szerint 2020 előtt nem kerülhet sor, így Lindsay számításai szerint 4,9 ezer milliárd dollárt nyugodtan hozzáadhatunk az összdeficithez, ami több mint kétszerese a Joe Biden által előterjesztett adósságplafon megállapodásban szereplő 2 ezer milliárd dolláros megtakarításnak.

Továbbá Obama elnök 4, 4,5 és 4,1 százalékos növekedéssel számol a 2012-es, 2013-as és 2014-es évekre, azonban egy válságból kilábalóban lévő fejlett gazdaság normál növekedési üteme a a közgazdászok szerint 2,5%.

Ennek következtében, ha az ilyen esetekre jellemző növekedési ütemmel és nem az Obama elnök által választott értékkel számolunk, újabb 700 milliárdos deficitet vagyunk kénytelenek hozzáadni a végösszeghez, ami 2020-ig további 4 ezermilliárd dollárt jelent.

Ezt a két tényezőt figyelembe véve tehát, a normális 2,5%-os, a mostaninál magasabb növekedési ütemhez és az átlagos kamatlábhoz történő visszatérés 2020-ra, további 9 ezer milliárd dollárral növelné az Egyesült Államok jelenlegi adósságát.

A céges repülővel utazgató milliomosokra kivetendő új adók ennek a deficitnek a 0,1%-át sem fedeznék.

„Kizárólag komoly, hosszú távú és célzott kiadáscsökkentéssel lehetséges hatékonyan kezelni a deficit és adósságproblémát,” mondja Lindsey.

Lindsey következtetései logikusnak, de kivitelezhetetlennek hangzanak, amikor mindkét párt kihagyja az egészség- és társadalombiztosítás területét a tárgyalásokból, végső konklúziója viszont annál inkább megfontolandó:

„A jelenlegi kormánypolitikát és gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a kötvényeseknek nem az augusztusi kamatok kifizetése, hanem sokkal inkább befektetésük 10 éven belüli megtérülése miatt kellene aggódniuk.”

Lindsey azt akarja kifejezésre juttatni, hogy az amerikai kötvények névértéküket sem lesznek képesek megőrizni a deficit okozta infláció miatt és a jelenleg tárgyalás alatt álló deficitcsökkentő javaslatok ezen érdemben nem tudnak változtatni.

A Standard & Poor’s és a Moody’s már most az Egyesült Államok leminősítését fontolgatják, ha az adósságplafon megemelése nem történik meg augusztus elejére.

Elkerülhető-e tehát az Egyesült Államok csődje?

Egy ismert kínai közgazdász szerint az Egyesült Államok már csődbe ment, mivel a Fed dollárgyártási kampányának hatására az amerikai fizetőeszköz 10%-ot veszített értékéből más valutákhoz képest az elmúlt egy év során.

Az ezermilliárd dollár értékű amerikai adósság tulajdonosaként Kína attól tart, hogyha az Egyesült Államok vissza is tudná egyszer fizetni adósságát, az dollárban történne, amivel már nem sokra mennének.

A kormánykiadások a Második Világháború óta nem voltak ilyen magasak az USA gazdaságának méretéhez viszonyítva és erről mindkét párt tehet. A pénzügyi válság egyik fontos kiváltó oka, az Egyesült Államokban és Európában egyaránt, nem a túl kevés bevétel, hanem a túl sok kiadás a kormányok részéről. Nem létezik olyan közgazdasági elmélet, amely azt állítaná, hogy a termelői szektor adóterheinek megemelésével fel lehetne virágoztatni egy országot, főleg akkor, ha az érintett szektorban minden hatodik ember munka nélkül van.

Az elmúlt két év során az emberek abban reménykedtek, hogy a kormány képes lesz kihúzni az országot a veremből. Milyen intézkedéseket hozott az Obama kormány, hogy ezt elérje? Kieszközölt egy 787 milliárd dolláros élénkítő programot, a költségvetési deficitet a GDP 10 százalékára turbózta, amit három egymást követő éve tart, a Fed pedig megháromszorozta eszközállományát a nagy bankok rossz hiteleinek és a kormány adósságának felvásárlásával.

Ezek mellé, ha még egy adóemelést is megszavaznak, az minden republikánusi elvvel ellentétben áll. Amennyiben az ellenzéki párt ebbe beleegyezik, felmerül a kérdés, vajon egyáltalán szükség van-e két pártra Amerikában.

Forrás: idokjelei.hu