A földrengéseknek ellenálló Japán megteremtését és a 2011. március 11-ei földmozgás és cunami okozta pusztítás mielőbbi helyreállítását ígérte Abe Sindzo japán miniszterelnök hétfőn a katasztrófa második évfordulóján, miközben szigetország-szerte a természeti csapás áldozataira emlékeztek.

Japánban délután 2 óra 46 perckor, a pusztító erejű földrengés bekövetkeztének időpontjában országszerte egy perces néma csenddel és imával emlékeztek meg az áldozatokról. A Richter-skála szerinti 9-es erősségű földmozgás és az az által kiváltott több tízméteres szökőár közel 16 ezer halálos áldozatot követelt, két és félezer embert pedig a mai napig eltűntként tartanak nyilván.

Akihito császár a nemzeti színházban tartott állami megemlékezésen azt hangsúlyozta: az országnak meg kell erősítenie katasztrófavédelmi képességeit, hogy a jövőben minél több embert tudjanak megvédeni a természeti csapásoktól.

Abe kormányfő beszédében az újjáépítés felgyorsítását és a két éve elpusztított régió minél előbbi helyreállítását ígérte. A decemberben hivatalba lépett miniszterelnök korábban élesen bírálta az előző kormányt az újjáépítésben tapasztalt elmaradásokért, a munka felgyorsítása mellett foglalt állást, továbbá 19 ezer milliárdról 25 ezer milliárd jenre növelte a tohokui beruházásokra fordított kormányzati keretet.

Számos jelentés és sajtóhír szerint az északkeleti régió helyreállítása jelentős elmaradásban van: a két éve kitelepített 470 ezer ember közül 315 ezren még mindig átmeneti szállásokon laknak, a térség gazdasága pedig közel sem heverte ki a katasztrófát.

A természeti csapás áldozataira való emlékezés mellett hétfőn újra utcára vonultak az atomenergia feladását követelő aktivisták is, akik a katasztrófa által kiváltott fukusimai erőműbaleset évfordulójának közeledtével már harmadik napja tüntetnek.

Abe korábban leszögezte, hogy gazdasági okokból újra fogják indítani az ország atomreaktorait, amint befejeződött a biztonsági átvizsgálásuk. Jelenleg az ország 50 működőképes reaktorából csak kettő üzemel a fukusimai események okozta biztonsági félelmek miatt.

A Csernobil óta a legsúlyosabb nukleáris katasztrófát elszenvedő létesítmény leszerelése becslések szerint további négy évtizedet fog igénybe venni, miközben Fukusima prefektúra sugármentesítése a tervezettnél sokkal lassabban halad.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 471 megtekintés

Videó: 52 652 216 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534971

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh