Hiba volt kihagyni Oroszországot a ciprusi mentőcsomag előkészítéséből, amit most, a betétcsökkentési ötlet elutasítása után pótolhatnak. Moszkvának lenne elég pénze megmenteni Ciprust, és ezen keresztül kihúzni Európát az újabb maga ásta veremből.

A ciprusi parlament tegnap esti szavazása után - amelyen az 56 tagú országgyűlés egyetlen képviselője sem támogatta az EU segítségének feltételéül szabott betétcsökkentést - erősödnek azok a találgatások, amelyek szerint a szigetország Oroszországtól remélhet pénzügyi támogatást a 10 milliárd eurós uniós pakk kiegészítésére. A bankbetétek lefaragásától 5,8 milliárd euró megtakarítást várt az EU, amihez az új helyzetben is ragaszkodnak az európai donor országok. Moszkva abba a helyzetbe került, hogy Ciprus és ezzel Európa megmentőjének szerepében léphet fel - vélik a CNBC-nek nyilatkozó elemzők.

Michael Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter már tegnap este, a szavazás után Moszkvába utazott - egyszerűen fogalmazva - pénzt kérni. Ma délelőtti nyilatkozata szerint "konstruktív tárgyalásokat" folytatott orosz partnerivel. A szigetország küldöttsége addig marad Moszkvában, amíg valamilyen megállapodást össze nem tudnak hozni. Oroszország az új helyzetben beszáll a játékba, őszintén szólva azt sem érteni, miért hagyták eddig a partvonalon a Ciprusnak nyújtandó tárgyalások során - mondja Ivan Csakarov, a Renaissance Capital, a legismertebb orosz tőkepiaci cég elemzője.

Kulcs a zárba

Moszkva mostantól kulcsszerepet játszik a ciprusi helyzet megoldásában, a résztvevők korrigálják azt a hibát, hogy eddig kihagyták a buliból. Korábban szó volt arról, hogy meghosszabbítanák a két évvel ezelőtt nyújtott 3,2 milliárd dolláros (2,5 milliárd euró) államközi hitel futamidejét és mérsékelnék kamatát, ám a betétcsökkentés ötletére reagálva az orosz pénzügyminiszter azt mondta, hogy mégsem adnának engedményeket.

A tárgyalások végére eljuthatunk oda, hogy további 7-8 milliárd dollár kölcsönt nyújthat Oroszország Ciprusnak, ami éppen kipótolná az uniós csomag hiányzó 5,8 milliárd euróját - véli Csakarov. A helyzet az oroszoknak sem kockázatmentes, miután 70 milliárd dollárnyi orosz befektetés helyzete válthat teljesen bizonytalanná, ha nem sikerül megmenteni a csődtől a szigetországot. A bankbetétek 30-40 százaléka van orosz kézben, ennek tíz százalékát bukhatták volna el.

Setét múlt

A Global Financial Integrity (GIF) kutatóközpont jelentést készített a törvénytelen oroszországi tőkeáramlásokról. A vizsgálat a 2004 és 2011 közötti időszakra vonatkozott. A szervezet enyhén szólva gyanúsnak találta, hogy miként lehetett 2009 és 2011 között Ciprus - egy olyan ország, amelynek GDP-je mindössze 23 milliárd dollár - a legnagyobb forrása a közvetlen tőkebeáramlásnak (FDI) Oroszországba.

Az IMF adatai szerint a szigetország befektetői csak 2011-ben 128,8 milliárd dollár FDI-t juttattak el a kelet-európai országba. Ez az adat tovább erősíti azokat a vélekedéseket, amelyek szerint orosz vállalkozások és magánszemélyek előszeretettel használták mocskos módon szerzett pénzük tisztára mosásra a ciprusi pénzintézeteket.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 296 megtekintés

Videó: 52 659 545 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535441

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh