http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/2874-oroszorszag-brics-szel-kapcsolatos-tervei#sigProId6df89bd625
Oroszország bemutatta a BRICS-szel kapcsolatos terveit, amelynek csúcstalálkozójára március 26-27-én kerül sor a Dél-Afrikai Köztársaságban. Moszkva tervei szerint, a BRICS egy új euro atlanti központ lenne. Éppen ezért, a csúcstalálkozó legfontosabb feladata, hogy megreformálja a pénzügyi rendszert.
„Azt javasoljuk a partnereinknek, hogy fokozatosan alakítsuk a BRICS-et egy teljes formátumú stratégiai együttműködéssé, amely lehetővé teszi, hogy együtt keressük a megoldást a világ kulcsfontosságú problémáira” – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az ITAR-Tassz interjújában. Az orosz kormány a legnagyobb feladatának az ígéretes pénzügyi terv, azaz Fejlesztési Bank létrehozásának végrehajtását látja. Ebben a projektben Oroszországot nem csak az befektetési lehetőség érdekli, hanem ami még annál is sokkal fontosabb – a világgazdaság egy új nézőpontjának bemutatása – véli a BRICS Tudományos Tanácsának tagja, Viktoria Panova.
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a tervezett kezdeményezés végrehajtásának valószínűsége igen magas. Annál is inkább, mivel a csúcstalálkozóra az Dél-Afrikai Köztársaságban kerül sor, ahol az Oroszországhoz való viszony több, mint pozitív – mondja a szakértő Viktoria Panova:
A dél-afrikaiak hallgatnak Oroszországra, nagyon pozitívan látják annak szerepét. Oroszországnak jó esélye van arra, hogy keresztülvigye saját érdekeit, beleértve a hitelminősítő intézet létrehozását, vagy a politikai kooperációt, megerősítve ezzel az együttműködést minden szinten.
Az orosz diplomácia szerepe az egyik legerősebb a BRICS-ben. Éppen Oroszország volt a kezdeményező fél a BRICS létrehozásában – az első csúcstalálkozóra Jekatyerinburgban, 2009-ben került sor. Oroszország a BRICS számára ötletgenerátorként működik – hangsúlyozza Georgij Petrov, az orosz Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke:
Oroszország súlya a nemzetközi ügyekben egyre nő. A BRICS országai közül csak Oroszország részese a G8-nak. Oroszországnak van álláspontja az összes globális napirenddel kapcsolatban. Úgy vélem, hogy az orosz delegáció egyesítő szerepet fog betölteni, és ami a legfontosabb, hogy ő lesz a motorja ennek a szervezetnek.
Az orosz álláspont a csúcstalálkozón már csak azért is fontos, hiszen az megelőz egy nem kevésbé fontos csúcstalálkozót, a G20-at – teszi hozzá Georgij Petrov:
A BRICS csúcstalálkozójára a G20-as szentpétervári csúcstalálkozó előestéjén kerül sor. Nagyon fontos, hogy megbeszéljék a G20-as csúcstalálkozó napirendi témáit.
A csúcstalálkozón megvitatják a BRICS Üzleti Tanácsa létrehozásának lehetőségét is. Az ötlet Oroszországtól származik. A szakértők biztosak benne, hogy ez a tanács egy kapcsolattartási lehetőség lesz az államok és azok üzleti világa között.
Forrás: ruvr.ru