A NATO-országok vezetőit kétségek gyötrik, hogy valójában mi is a helyzet a szíriai harci mérgező anyagok bevetését illetően. A szíriai vegyi fegyver témájának felvetése egyes szakértők szerint egy nagyobb háború árnyékát vetíti előre.

A francia hatóságok és a kompetens szervek mindeddig nem rendelkeznek bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy a szemben-álló felek Szíriában alkalmaztak volna vegyi fegyvert. „Nem vagyunk biztosak ebben a dologban. Vannak adataink, amelyeket az angoloktól és az amerikaiaktól kaptunk. Ezeket az információkat most ellenőrizzük” – jelentette ki hétfőn Laurent Fabius külügyminiszter az Europe 1 rádióműsorában.

Ugyanakkor a szíriai szembenállás már olyan méreteket öltött, hogy az események bármilyen módon alakulhatnak – jelentette ki Azsdar Kurtov, az orosz Stratégiai Kutató Intézet szakértője. Rádiónknak adott interjújában kiemelte:

Feltételezem, hogy nincs elég alap ahhoz, hogy Bassár el-Aszad kormányát tömegpusztító fegyverek alkalmazásával vádolják. Elemi logikára kell gondolnunk: Szíria ellen így is átfogó nemzetközi kampányt folytat több vezető nyugati ország. Amennyiben Aszad kormánya ilyen fegyvert vetne be, ürügyet adna a nyílt katonai beavatkozáshoz. Aszad nem öngyilkos, hogy ilyen módon cselekedjen. Ezért én inkább arra hajlok, hogy ilyen fegyvert a felkelők alkalmaztak.

Ugyanakkor az Egyesült Államok már közölte, hogy Szíria átlépte azt a „vörös vonalat”, amelyet a Fehér Ház rajzolt meg Bassár el-Aszad rendszere számára. Amint Barack Obama elnök nem egyszer kiemelte: ez a vonal a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásának tényét jelenti. Washington növeli az úgynevezett nem-legális támogatást a szíriai ellenzéknek, a szomszédos Jordániába 200 hírszerzési és speciális feladatok elvégzésére kiképzett szakembert irányított. Tervbe vette egy páncélos hadosztály elhelyezését,a Patriot légvédelmi komplexumok telepítését. Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője nemrégiben kijelentette, hogy a kormányzat „semmilyen variációt nem utasít el”, amikor a Damaszkuszra való kihatásról van szó. Ezt a megfogalmazást általában akkor használják az Egyesült Államokban, ha lehetőséget látnak a háborúra vagy legalábbis légitámadásra.

Meglehet, hogy a nyugati országok számára becsületbeli kérdés a damaszkuszi kormány megdöntése. Bassár el-Aszad már két éve tartja magát, és ez a nyugati hatalmak számára megengedhetetlen. Itt nem is annyira Szíria elhelyezkedésének földrajzi vagy geopolitikai előnyeiről van szó. A győzelem vagy a sikeres katonai akció elvonná a figyelmet arról a tényről, hogy Afganisztánban a NATO és az Egyesült Államok gyakorlatilag vereséget szenvedett.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 156 411 megtekintés

Videó: 52 672 620 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536449

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh