A fejlődő gazdaságú országok, így a BRICS tagjai, a világgazdaság motorjai. Ez olvasható a Világbank Globális gazdasági távlatok c. jelentésében. A szakértők szerint a BRICS gazdaságai egyre inkább „felnőnek”, közeledik az a pillanat, amikor fejlődőkből fejlettek lesznek.

Oroszországban az idén a gazdasági növekedés üteme magasabb, mint világviszonylatban. A Világbank Oroszországra vonatkozóan 2,3 %-ot adott meg a 2,2%-os nemzetközi átlaggal szemben, és a következő két évben a GDP még gyorsabban növekszik. De más fejlődő gazdasági országoknál is megfigyelhető a lendület, főleg a BRICS tagjainál. Egyes szakértők szerint ez a csoport már 2008 óta „felemeli” a világgazdaságot. Ugyanakkor a fejlett országoknak - Egyesült Államok, Japán, Európai Unió - nem nagyon van dicsekedni valójuk. Az amerikai GDP az idén a növekedésben nem éri el a világátlagot. Japánban évi 1,5 %-os növekedésre számítanak. A Világbank az euró-övezetben fél százaléknál nagyobb esést jósol.

Igaz, a BRICS tagjainál is van elég sok probléma. Mögöttük ott vannak az „új hullámhoz” tartozó fejlődő gazdaságok: Indonézia és Vietnam. Alekszandr Abramov, a gazdasági Főiskola professzora szerint az afrikai államoknak sem rossz a perspektívájuk. Ugyanakkor úgy látja, hogy a BRICS tagjai mind a fejlett országokhoz, mind pedig más fejlődőkhöz képest rendelkezek bizonyos előnyökkel.

Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a BRICS legtöbb országában szilárd a pénzügyi helyzet. Rendelkeznek jelentős pénzügyi tartalékokkal, amelyeket az évezred kezdetétől halmoztak fel. Jó a nyersanyagbázisuk, olcsó a munkaerő. Így a BRICS tagjainál mindenképpen gyorsabban lesz a növekedés, mint a fejlett országoknál. Azaz a BRICS támogatja a globális gazdaság növekedését.

A Világbank szakértői szerint a fejlődő gazdaságú országok – így a BRICS – további növekedéséhez újabb ösztönzések kellenek. Aktívabban kell befektetni az infrastruktúrába. A jelenlegi növekedési tényezők ugyanis kimerülnek. Kína, India, Oroszország gazdasága exportra orientálódik, elsősorban az Európába és az Egyesült Államokba irányuló kivitelre. De ott a fizetőképesség csökken, tehát az exportvolumen sem nőhet.

Számos szakértő úgy látja, hogy a BRICS államoknak a belső igényt, keresletet kell ösztönözniük, mégpedig a munka termelékenysége és a munkabérek növelésével, a jövedelmek kiegyenlítődésével.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 785 megtekintés

Videó: 52 651 167 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534792

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh