http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3413-letartoztattak-a-vatikani-vagyonkezeloseg-tagjat#sigProId39ecf66027
Az olasz rendőrség pénteken pénzmosás vádjával letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) tagját.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő az őt kérdező újságíróknak elmondta, hogy Ferenc pápa értesült Scarano letartóztatásáról.
Lombardi hangsúlyozta, hogy a Vatikán kész együttműködni az olasz hatóságokkal. Hozzátette, hogy egyelőre semmilyen kérelem nem érkezett a szentszéki intézményekhez az olasz ügyészség részéről. A szóvivő elmondta, hogy a pápai állam Pénzügyi Információs Hatósága (AIF) is figyelemmel kíséri az ügy fejleményeit.
Lombardi pontosította, hogy Scaranót már május végén felfüggesztették az Apsa-ban betöltött tisztségéből. A sajtó ugyanis előzőleg azt jelentette, hogy a dél-olasz származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön függesztette fel vagyonkezelőségi tisztségéből.
A dél-olasz Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált készpénzben Svájcból Olaszországba csempészni az ismerősei számára. A pénz repülővel érkezett volna. A szállítást Scarano bizalmasa, egy olasz csendőr, a titkosszolgálat egykori tagja hajtotta volna végre. Ezért a szolgálatáért 400 ezer eurót kapott volna.
A csendőrt is letartóztatták a Scarano-ügyben, egy brókerrel együtt.
Scaranóval szemben két héttel ezelőtt indult vizsgálat, akkor 560 ezer eurónyi összeg "tisztára mosása" miatt.
Az IOR vatikáni bank mellett az egyházi ingatlanvagyont ellenőrző Apostoli Szék Vagyonkezelősége számít a pápai állam második legfontosabb pénzügyi intézményének. Ezt megelőzően Ferenc pápa szerdán bizottságot állított fel az IOR működésének átvizsgálására.
A pappá szentelése előtt az olasz bankvilágban dolgozó Scarano az olasz sajtóban és Salerno városában is az "500-as püspök" néven volt ismert, mivel a hétköznapi forgalomban ritkán előforduló 500 eurós bankjegyeket kínált fel ismerőseinek, ha kisebb tételre váltották át ezeket.
Frissítés:
A letartóztatott Scarano püspök a Vatikán nevében nyitott svájci számlákat
Róma, 2013. június 30. , vasárnap (MTI) - Újabb részletek derültek ki vasárnap a letartóztatott Nunzio Scarano olasz püspök által Svájc és Olaszország között vatikáni bankszámlákon mozgatott milliókról.
Scaranónak a luganói Ubs banknál voltak számlái, melyeket a vatikáni Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) nevére nyitott meg az Apsa tagjaként - írta a Corriere della Sera olasz napilap. A számlákon az utóbbi években az ügyészség szerint "tetemes" összeg halmozódott fel: a pénzt a pénteken letartóztatott Scarano az IOR vatikáni bankban levő számláiról utalta át Svájcba. Az IOR számlákra az összegek adomány formájában érkeztek. Az adományok a tranzakciókat vizsgáló hatóságok szerint a Scarano vállalkozó ismerősei által Svájcba menekített összegek voltak. Az ügyészség azt sem zárta ki, hogy a püspök az Apsa vagyonának egy részét is Svájcba utalta át.
A svájci számlákon volt az a 40 millió euró is, melynek felét Scarano letartóztatása előtt egy bérelt repülőgéppel akarta Olaszországba hozni - a püspökkel együtt letartóztatott - Giovanni Maria Zito csendőr, volt olasz titkosszolgálati ügynök segítségével. A 20 millió euró egy bőröndben volt 500 eurós bankjegyekben, és összesen 44 kilogrammot nyomott.
A pénz Paolo, Marcello és Cesare D'Amico salernói hajóflotta-tulajdonosoké volt, akik eddig Scarano svájci számláin őrizték az olasz adóhatóságoknak be nem vallott bevételüket. Az Olaszországban milliomosként ismert D'Amico unokatestvérek vezette nemzetközi tengeri szállítmányozási társaságnak évente 600 millió dollár forgalma van. A céget spanyol hatóságok is megfigyelés alatt tartották gyanús tranzakciók miatt, melyeket a püspökkel és a csendőrrel együtt letartóztatott Giovanni Carenzio bróker irányított.
A nápolyi börtönben vasárnap reggel kihallgatott Carenzio nem válaszolt az ügyészek kérdéseire. A bróker, akivel szemben a múltban többszörös csalásért és ékszerlopásért már indult vizsgálat, az úgynevezett konstantinápolyi Szent György-rend tagja, melyhez Scarano, de többek között Silvio Berlusconi olasz politikus és Crescenzio Sepe nápolyi érsek is tartozik.
Elemzők szerint Scarano letartóztatásával az olasz ügyészség megnyitotta Pandóra szelencéjét és ehhez erkölcsi felhatalmazást az IOR átalakítására készülő új egyházfőtől kapott.
A Corriere szerint a Vatikán a héten teszi közzé azt a dokumentumot, mellyel Ferenc pápa megkezdi a kúria átalakítását.
Forrás: MTI