A GlaxoSmithKline óriáson kívül még legkevesebb hat másik gyógyszer multi vette igénybe azt a sanghaji utazási irodát, amely a kenőpénzeket fizette és szex partikat rendezett orvos látogatóknak és üzleti partnereknek.

3 milliárd jüanos megvesztegetés

Ennyit keres a kínai rendőrség a GlaxoSmithKline brit gyógyszer cégen. Ez kb. félmilliárd dollárnak felel meg. "A GlaxoSmithKline tönkretette a piacot, emelte az árakat, hogy ezzel profitját növelje!"- állapította meg a belügyminisztérium szigorú hangú közleménye Pekingben. Ezt megelőzően a belügyben fogadták a GlaxoSmithKline regionális főnökét. Utána Abbas Hussain kijelentette: a GlaxoSmithKline kínai leányvállalatának egyes vezetői megsértették a törvényeket. Gyorsan hozzátette: a multicég zéró toleranciát tanúsít az ilyen ügyekben. A kínos csak az, hogy júniusban ért véget egy négy-hónapos belső vizsgálat a GlaxoSmithKline cégnél, és ez megállapította: semmilyen szabálytalanságot sem tapasztaltak a kínai leányvállalatnál.

Ehhez képest a leányvállalat négy kínai vezetője előzetesben csücsül. Egyikük beismerte: a kenőpénzek arra kellettek, hogy 30%-al emeljék az árakat Kínában. Ezen kívül a GlaxoSmithKline kínai leányvállalatának brit pénzügyi igazgatóját felkérték: a vizsgálat végéig ne hagyja el Kínát. Pekingben arra is kíváncsiak: az a brit vezető, aki Londonban a kínai ügyekért felelős, miért hagyta el oly sietve Kínát? Érdeklődtek, hogy mikor jön vissza? A válasz egyértelmű volt: egyelőre nincsenek ilyen tervei a brit főnöknek.

A brit korrupció tanácsadó előzetesben, Kínában

Peter Humphrey a kínai piacra szakosodott korrupció tanácsadó volt. Ő hozta össze a GlaxoSmithKline céget a Shanghai Linjiang utazási irodával. Sőt állítólag már az utazási iroda megalapításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Hogy működött ez az utazási iroda, melyet a rendőrség bezárt és a főnökeit letartóztatta? Utazásokat és nagy bulikat szervezett orvoslátogatóknak, kórházigazgatóknak, akik aztán szívesen vásároltak a GlaxoSmithKline gyógyszereiből. Szex partik is voltak, melyeket szakmai konferenciáknak álcáztak. De a leggyakrabban az történt, hogy nem történt semmi. Egyszerűen számlázták a rendezvényt, melyet meg sem tartottak. Viszont mindenki jól járt, mert a pénzes borítékot megkapta.

Egyedül a GlaxoSmithKline élvezte volna az utazási iroda szolgáltatásait? Szó sincs róla. A New York Times szerint még legalább hat másik multicég is igénybe vette a Shanghai Linjiang utazási irodát, melyet a kedves Peter Humphrey ajánlott nekik! "Peter Humphrey sohasem volt a GlaxoSmithKline alkalmazottja"- közölték Londonban. "És a cégével nem kötöttek szerződést?"- erre a kínos kérdésre "nem kívántak válaszolni" Londonban a GlaxoSmithKline főhadiszállásán. Azt viszont elmondták, hogy a GlaxoSmithKline tavaly mindössze forgalmának 3%-át bonyolította le Kínában.

A rendőrség letartóztatta Peter Humphrey-t, aki a hírek szerint "együttműködik a kínai hatóságokkal". Kínában is ismerik a vádalkut.

A rendőrség nem áll meg félúton

Szinte mindegyik gyógyszer multi irodáiban megjelentek a gazdasági rendészet nyomozói, hogy kínos kérdéseket tegyenek fel. A Sanofi, az Astra-Zeneca, a Merck, a Novartis, a belga UCB mind kapcsolatban állt a derék Peter Humphrey-val és a sanghaji utazási irodával. A multik arattak a kínai piacon ahol a fogyasztók elkapkodták a külföldi gyógyszereket akkor is, ha azok méregdrágák voltak. Miért? Mert egyáltalán nem bíztak a hazai gyógyszerekben. A kínai gyógyszergyárakban ugyanis az ellenőrzés ugyancsak hiányos, ezért igen gyakori, hogy a gyógyszer nemhogy nem használ, hanem még árt is a betegnek. Vang Jang /Wang Yang/ miniszterelnök helyettes nemrég kijelentette: rendet kell csinálni az élelmiszerek és a gyógyszerek piacán, hiszen tűrhetetlen, hogy milyen sokan halnak meg idő előtt élelmiszer-mérgezésben vagy épp a gyenge gyógyszer miatt.

Ami még kellemetlenebb a nagy külföldi gyógyszer cégeknek az az, hogy a kínai rendőrök azt a kérdést is felteszik: vajon nem adtak el méregdrágán olyan gyógyszereket is a kínai piacon, melyek károsak voltak az egészségre? Vagy legalábbis nem használtak?!Kínában komoly figyelmet keltett, hogy a GlaxoSmithKline 3 milliárd dolláros büntetést fizetett nemrég Amerikában. Ott ugyanis azzal vádolták meg a brit gyógyszer óriást, hogy olyan antidepresszáns szert forgalmazott az Egyesült Államokban, mely hasznosságát illetően kétes volt, sőt lehet, hogy ártott is.

A hosszas vizsgálat végül is peren kívüli megegyezéssel zárult. De vajon miért fizetett ki 3 milliárd dollárt a GlaxoSmithKline, ha minden rendben lett volna?- kérdik Kínában ahol gőzerővel folyik a nyomozás a gyógyszer multik irodáiban. Londonban szerdán tájékoztatja a részvényeseket Sir Andrew Witty, a GlaxoSmithKline főnöke: a multi elnézést kér, átszervezi kínai leányvállalatát és csökkenti árait a kínai piacon.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 016 megtekintés

Videó: 52 645 843 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534354

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh