Szakértők szerint valójában nem saját gyártmány az Arirang okos-telefon.

Az Ariranggal nem lehet külföldre telefonálni és szörfözni a világhálón. Viszont lehet vele fényképezni - ahogy ezt Kim Dzsong Un megállapította. Észak-Korea ifjú vezére a hétvégén meglátogatta azt a gyárat, ahol a helyi okos-telefon készül. Természetesen nagyon meg volt elégedve, és különösen annak örült, hogy sok pixeles az okos-telefon kamerája. Legutóbb egy ilyen kamerával egy külföldi újságíró lekapta az ifjú generálist, amint mobilon telefonál. Észak-Koreában a hivatalos adatok szerint 450 ezer mobil előfizető van, de nem lehet tudni, hogy hány embernek van okos-telefonja.

De vajon mit tud az észak-koreai okostelefon és valóban ott gyártják-e? A Washington Post megszólaltatott egy szakértőt, aki alaposan elemezte a vezér látogatásának képeit. Megállapította: két évvel ezelőtt már járt ugyanebben a gyárban Kim Dzsong Un. Akkor még apját kísérte. Csakhogy akkor a gyár állítólag LCD televíziókat gyártott. A szakértő szerint sem akkor, sem pedig most semmiféle érdemi munka az üzemben nem folyt. Kínában gyártott termékeket mutattak be és ezekre írták rá nagy büszkén azt, hogy észak-koreai gyártmány.

Miért? Mert Dél-Korea nagyhatalom e téren. A Samsung az egész világon az élvonalban van, így Észak-Korea is meg akarta mutatni, hogy ő is tud okos-telefont gyártani. Igaz, hogy internetes kapcsolat nincs, de fotózni azt lehet - és persze erre hívta fel a figyelmet Észak-Korea alig harmincéves diktátora, Kim Dzsong Un.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 462 megtekintés

Videó: 52 657 914 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535352

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh