A német hatóságok szerint több tízmilliárd eurós nagyságrendű kárt okoz a német vállalkozásoknak az informatikai módszerekkel végzett ipari kémkedés.

A cégek az úgynevezett informatikai ipari kémkedés miatt "legkevesebb 50 milliárd eurót veszítenek évente, de a teljes nemzetgazdasági kár ennél jóval nagyobb is lehet" - mondta Hans-Georg Maassen, a német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a Deutsche Telekom is arra figyelmeztet, hogy egyre több német cég ellen intéznek támadást külföldi állami vagy bűnözői szervezeteknek dolgozó hackerek. A BKA szerint a nemzetközi terrorizmus figyelme mindinkább a létfontosságú, úgynevezett kritikus infrastruktúra felé fordul, és ez mutatkozik meg az informatikai bűnözésben is. A Deutsche Telekom Cyber Security Report 2013 című, kedden megjelent felmérése szerint pedig a megkérdezett vállalatok csupán 13 százalékát nem érte eddig informatikai támadás.

A belső elhárításért felelős BfV vezetője szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési ügyeiből okulva európai hálózatokra kell átterelni a kontinens e-mailforgalmát. Ez komoly lépés lenne "az európai államok biztonsága és függetlensége felé" - mondta Hans-Georg Maassen.

A német kormányzat egyebek között azt is javasolja, hogy kötelezzék az energetikai társaságokat, a pénzügyi vállalkozásokat és a nagyobb ipari termelő cégeket az informatikai támadások és az ipari kémkedésre utaló események azonnali bejelentésére. Az adatokat a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) gyűjtené és értékelné az elképzelés szerint. "Tudjuk, hogy az állami intézményeket csak tavaly több mint ezer informatikai támadás érte, de a vállalati szféráról nincsenek adataink", ami megnehezíti a védekezést - mondta az alkotmányvédelmi hivatal elnöke.

Gazdasági szereplők fenntartásokkal viszonyulnak a tervhez, attól tartanak, hogy kár érheti a cégeket, ha nyilvánosságra kerülnek a támadásokról és kémkedési kísérletekről szóló adatok. A Deutsche Telekom felmérésében megkérdezett vállalatok 62 százaléka szerint nem bejelentési kötelezettségre van szükség, hanem arra, hogy a vállalatok önkéntes alapon tájékoztathassák a BSI-t az őket ért informatikai támadásokról és kémkedési kísérletekről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 581 megtekintés

Videó: 52 657 207 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535299

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh