A mobil készülékeken futtatható szoftverek jelentősége már gazdasági szempontból is kimutatható.

Az okostelefonokon és a táblagépeken használható programok az elmúlt néhány évben alapvetően megváltoztatták az emberek kommunikációját, munkáját és életét. Kevésbé ismert viszont, hogy milyen hatással van az alkalmazások ökorendszere a gazdaságra. A Vision Mobile aktuális jelentésében kiemelte, hogy Európában közvetlenül és közvetve több mint egymillió munkahely köszönhető a mobil szoftvereknek. Az Európai Unió 16,9 milliárd dolláros bevétellel és 19 százalékos részesedéssel van jelen a globális piacon.

A Vision Mobile rámutatott, hogy a 28 európai uniós tagállam mobil alkalmazási piacán létrejött munkahelyek körülbelül fele köthető az Apple iOS operációs rendszeréhez. A profi fejlesztők egyértelműen az iOS-t részesítik előnyben. Az Apple App Store 2008-as elindulása óta 497 000 munkahely jött létre, ehhez jön még 132 000 olyan állás, amely közvetlenül vagy közvetve a kaliforniai konszernhez köthető.

Az Apple a saját adatai alapján közvetlenül 16 000 alkalmazottat foglalkoztat Európában. Ehhez jön még 116 000 munkahely más cégeknél, elsősorban a körülbelül 4500 beszállítónál. Ezek az állások közvetlenül összefüggésben vannak a társaság növekedésével. A fejlesztők világszerte összesen több mint 20 milliárd dollár bevételt könyvelhettek el, ebből 6,5 milliárd dollár került az európai programozókhoz és vállalkozásokhoz.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 970 megtekintés

Videó: 52 656 658 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535290

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh