Az alkalom nyújtotta lehetőség kihasználására biztatta Hszi Csin-ping kínai államelnök Haszan Róháni iráni államfőt, akivel telefonon egyeztetett az iráni atomprogramról folytatandó genfi tárgyalások ügyében - jelentette a keddi beszélgetésről a kínai média szerdán.

Hszi azt hangsúlyozta, hogy Teheránnak pozitív eredményre kellene jutnia az ENSZ BT állandó tagországai és Németország képviselőjének részvételével sorra kerülő tárgyalások új fordulójában. Megerősítette, hogy a folyamat a kérdés tárgyalásos rendezését segíti, s Kína is az ezt szolgáló feltételek megteremtésén dolgozik.

Hszi kijelentette, hogy Peking az egymás iránti tiszteleten, a kölcsönösségen alapuló, fokozatos tárgyalások híve. Egyben értékelte Teherán erőfeszítéseit kapcsolatainak javítására a nemzetközi közösséggel.

A kínai elnök külön is kiemelte, hogy országa nagyon fontosnak tartja Iránhoz fűződő viszonyát, arra hosszú távon tekint, miközben fokozni kívánja a kölcsönös bizalom erősítését és a gyakorlati együttműködést. Egyúttal részvétét fejezte ki az Irán bejrúti nagykövetségénél elkövetett terrortámadás miatt.

Róháni - a Hszinhua hírügynökség szerint - azt hangoztatta, hogy Irán álláspontja szerint a nukleáris kérdést a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó törvények és normák szerint kell rendezni. Az elnök az IRNA iráni hírügynökségnek adott interjújában a vele tárgyaló Hatokat alkotó nyugati országok közötti megosztottságot okolta a tárgyalások eddigi kudarcáért, s úgy vélekedett, hogy Pekingnek - politikai súlyánál fogva - "kötelessége" megfékezni a "túlzott igényekkel fellépő" országokat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 219 091 megtekintés

Videó: 52 711 825 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7541895

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh