Másodjára tesztelték sikeresen a Dávid parittyája vagy Varázspálca elnevezésű új közepes hatótávolságú légvédelmi elfogórakétát Izraelben – közölte az izraeli katonai rádió.

Az izraeli védelmi minisztérium és a rakétapajzs létrehozásában vele együttműködő amerikai rakétavédelmi hivatal (Missile Defense Agency) közösen vizsgáztatta szerda reggel a rendszert, először kipróbálva már működő összes alkotóelemét. Előző tesztjét 2012 novemberében tartották.

A Varázspálca radarja a dél–izraeli terepen sikeresen bemérte, majd egy rakétával megsemmisítette a próbaképpen ellene kilőtt közepes hatótávolságú rakétát.

A tervek szerint 2014 végén állítják hadrendbe az új rendszert.

Az izraeli védelmi minisztérium közölte, hogy a kipróbált elfogórakéta „egy többszintű védelmi rendszer része, amely a közeljövőben hatékonyabban szállhat szembe az Izrael elleni fenyegetésekkel.” Azt is bejelentették, hogy beüzemeléséig további kísérletek várhatók.

A Varázspálca újszerű, forradalmi megoldásokat alkalmaz a ballisztikus rakéták elfogására, mert a radarral megszerzett információk alapján egy központ a kilövés előtt kiszámítja a megfelelő védekezési módot, s a szükséges elhárító rakétát indítja.

A másik, Vaskupola nevű rendszer kis távolságból, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat tud elhárítani, nagyobb hatótávolságú lövedékekkel szemben pedig a már egy évtizede használatra kész Hec (Nyíl) rakéták feladata a védekezés.

A rádió szerint a közeljövőben „Blue Flag”, vagyis "Kék zászló" fedőnéven nagyszabású hadgyakorlatot tartanak Izrael déli részén az amerikai, az izraeli, az olasz és a görög légierő részvételével, amelyen számos más állam képviselői is jelen lesznek megfigyelőként.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 312 megtekintés

Videó: 52 656 102 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535270

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh