A személyek szabad mozgásának elve mindaddig nem alku tárgya, míg egy ország tagja a közös piacnak és az Európai Uniónak - reagált szerdán Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi és alapjogi kérdésekért felelős alelnöke David Cameron brit kormányfőnek a Financial Times című brit lapban megjelent írására.

Az egységes piacon négy alapvető szabadság létezik: a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgása. Vagy mind kell, vagy egyik sem - hangoztatta Reding.

A luxemburgi biztos rámutatott arra, hogy az Egyesült Királyság mindig is az unió bővítésének élharcosa volt, új tagok felvételéhez pedig az uniós tagállamok vezetőinek teljesen egyhangú döntésére van szükség, tehát Londonnak eddig is, és a jövőben is lehetősége volt, lehetősége lesz vétóval élnie, ha ellenzi további országok felvételét az Európai Unióba, ám ezt London mindeddig nem tette meg.

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök a Financial Times című londoni gazdasági napilap szerdai kiadásában közölt írásában annak a véleményének adott hangot, hogy új alapokra kell helyezni a munkaerő szabad mozgását az Európai Unión belül, mivel a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból érkező hatalmas tömeg megmutatta, hogy a jelenlegi szabályozás rossz.

Cameron "monumentális hibának" nevezte, hogy a Munkáspárt vezette előző brit kormány nem élt az átmeneti bevándorlási korlátozások lehetőségével az EU 2004-es keleti bővítése után.

A miniszterelnök a cikkben terveket jelentett be a más EU-országokból érkezők szociális ellátásának jelentős szigorítására. Közölte emellett, hogy aki nem dolgozik, hanem koldul, vagy az utcán alszik, azt "eltávolítják" a szigetországból, és tizenkét hónapon belül nem térhet vissza Nagy-Britanniába.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 456 413 megtekintés

Videó: 51 276 995 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7346865

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh