Minden országnak el kell döntenie, melyik oldalra áll a kialakulóban lévő új hidegháborúban: egyes államok katonai stratégiai előnyei újra felértékelődnek, aminek hasznát húzhatják, mások az 1973-as olajválsághoz hasonló energiakrízissel szembesülhetnek.

A Krím-félsziget orosz bekebelezése, illetve az ezt követő uniós és amerikai Moszkva-ellenes szankciók nyomán a gazdaság szereplői egy elhúzódó Nyugat-Kelet ellentét, egy új hidegháború lehetséges következményeit mérlegelik. Az első feltételezés szerint ez nagyon rossz hatást gyakorolhat a piacokra, ám az előző hidegháború alapvető tanulsága, hogy ez a fajta szemben állás nem feltétlenül rossz. Már akinek - derül ki a MarketWatch elemzéséből.

Az 1946-tól 1989-ig tartó hidegháború hosszú gazdasági bővülési periódusokat foglalt magában: az USA 1949 és 1955 között élte át a leghosszabb tőkepiaci fellendülését, az ötvenes-hatvanas években az európai társadalmak jelentős részében gyorsabban nőttek a bérek, mint a Szovjetunió összeomlása óta.

Lehet vitatkozni azon, hogy a krími népszavazás szabad volt-e vagy az orosz katonai jelenlét megkérdőjelezi-e ezt. Lehet hivatkozni arról, hogy az ukrán alkotmány értelmében érvénytelen a referendum. Egy dolog azonban biztos: a Krím lenyúlása megmutatta Vlagyimir Putyin orosz államfő rezsimjének agresszív természetét, aminek eredményeként a Nyugat és a Kelet két és fél évtizeden át tartó békés együttélése várhatóan véget ér. A feszültség nőni fog, ami hatást gyakorol a világgazdaságra.

Európa ráfázik

Oroszország gazdasága nem éppen sikersztori, a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is teljesen kiszolgáltatott az ásványkincsek bányászatának. Ennek ellenére ez a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága és Európa tőszomszédja. Az EU-orosz kereskedelem értéke tíz év alatt 90 milliárd dollárról 335 milliárdra nőtt. Ez jól jött az európai cégeknek, amikor saját országuk belső kereslete halványan muzsikált.

Az orosz kivitel az európai GDP 0,6 százaléka, ami nem valami óriási arány. Amikor azonban nagyon ki van centizve a gazdaságot segítő minden lehetőség, ez a látszólag kicsi segítség is számít. Ha a szankciók bevezetése nyomán akadályok keletkeznek a világ külkereskedelmében, az Európát különösen érzékenyen fogja érinteni.

Megugranak az energiaárak

Németország gázfelhasználásának 40 százalékát, Ausztria 50 százalékát szerzi be Oroszországtól, nem is beszélve a volt szocialista országok, köztük Magyarország kiszolgáltatottságáról. A kölcsönös szankciók elképzelhetetlenek az energiahordozókat érintő intézkedések nélkül. Ezek hiányában semmilyen hatást nem érhetnek el. Végül is Oroszország alig exportál mást, mint olajat és gázt.

Ha teljes importtilalom nem is várható, nem kétséges, hogy a világ igyekezni fog mérsékelni energiafüggőségét Oroszországtól. Ezzel érvénybe lép a gazdaság egyik alapszabálya: ha a kínálat zsugorodik, akkor az árak emelkednek. A helyzet hasonló lehet a Közel-Keleten az 1970-es éve elején kialakult feszültséghez. Az Nyugat-Kelet ellentét elmélyült a régióban, ami az OPEC olajembargójához vezetett. Ez sokkolta a fejlett országokat, rövid távon katasztrofális következményekkel járt. Képzeljük el Magyarországot egy orosz olaj- vagy gázembargó esetén.

Oroszország lejtőre kerül

Vlagyimir Putyin évtizedes hosszúságú uralkodása alatt nem sokat tett az orosz gazdaság reformja érdekében. Ehelyett csupán az történt, hogy a természeti erőforrások felhasználása hozzá hűséges oligarchák ellenőrzése alá került. Az év elején még 3,5 százalékos idei növekedést vártak, amit mostanra 1,5 százalékra szállítottak le az elemzők, sőt egyesek a krími kaland költségei miatt recessziót jósolnak. Ez igen halvány teljesítmény egy feltörekvő országtól.

Az EU-USA szankciók csak súlyosbítani fogják a helyzetet. Melyik külföldi cég akar majd az új helyzetben befektetni Oroszországban a következő években? Ez persze visszahat majd a világgazdaságra is, mivel az elmúlt időszakban a feltörekvő országok voltak a növekedés motorjai. A szegény országok még instabilabbak leszek.

Hasít a védelmi ipar

A berlini fal leomlása óta a nyugati országok visszavették védelmi kiadásaikat. Nagy-Britannia például ezt megelőzően GDP-je négy százalékát költötte erre a célra, míg most kevesebb, mint három százalékát. Ez látszólag nem sok, ám a GDP egy százalékpontja nem lebecsülendő összeg. (Magyarország esetén például évente nagyjából 300 milliárd forintot, tíz-tizenöt Nemzeti Színház felépítéséhez elegendő összeget jelentene - a szerk.)

Az orosz katonai beavatkozás nyomán várhatóan bővülnének az államok katonai büdzséi, ami hizlalná a védelmi ipar cégeit és hozzájárulna sok high-tech technológiával foglalkozó vállalat kiválásához (spin-off) belőlük. A kormányok katonai költekezése az előző hidegháború idején hozzájárult a nemzetgazdaságok bővüléséhez. A gond az, hogy jelenleg magas adósságokkal és költségvetési hiánnyal küszködnek az országok, ami megnehezíti költekezésüket.

Monetáris enyhítés

A krími válság elmélyülése óta a befektetők menekülnek az amerikai államkötvényektől, amire senki nem tud magyarázatot adni. Találgatások szerint a világban keringő orosz pénzeket vonják ki belőlük, miután tulajdonosaik félnek attól, hogy a szankciók részeként zárolják számlájukat, és ezért bottal üthetik dollárjaik nyomát. Az újra megosztottá váló világban nem mozoghat a tőke olyan szabadon, mint békésebb időkben. Külső források híján azonban az államok rákényszerülhetnek, hogy pénznyomtatással, monetáris enyhítéssel finanszírozzák kiadásaikat.

Egyes nemzetek jó járnak

Görögországban a szélsőbaloldali Sziriza párt vezeti a közvélemény-kutatásokat, jó esélye van arra, hogy megnyerje a következő parlamenti választást. A szovjet birodalom összeomlása utáni évtizedekben egy ilyen fordulat, nevezetesen, hogy Görögország a szélsőbal kezébe kerül, nem igazán izgatta a politikai stratégákat. A helyzet azonban megváltozott. Oroszország mindig jó szövetségest látott a görögökben főként mediterrán kikötőik miatt.

Ha visszatér a hidegháború, akkor újra előtérbe kerülnek a világpolitikában a geopolitikai szempontok. Más szóval a Nyugat nem hagyja Görögországot "elveszni", ehhez túl fontos. Ugyanez a helyzet Törökországgal, amely ellenőrzi a Fekete-tenger kijáratát a Földközi-tengerre, és Egyiptomra, amely birtokolja a Szuezi-csatornát. Bármely geopolitikai stratégiai jelentőséggel bíró országot kisegítenek pénzügyi bajaiból, akárcsak az 1960-as, 1970-es években. Mindez hátszelet is fújhat a nemzetközi gazdasági folyamatoknak, meg ellenszelet is.

Forrás: napi.hu