http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4768-merenyletek-elkovetesere-biztatott-az-fbi#sigProId2511c9b458
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) merényletek végrehajtására buzdított amerikai muzulmánokat számos terrorellenes fedett akciója során - állapította meg hétfőn kiadott jelentésében a Human Rights Watch (HRW).
A nemzetközi jogvédő csoport az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11. óta indított több mint 500 terrorizmussal kapcsolatos ügyből 27-et vizsgált meg tüzetesebben, amelyekben az FBI fedett nyomozók segítségével járt el a feltételezett terroristák ellen.
Ennek keretében a HRW 215 emberrel, köztük a vádlottakkal, illetve elítéltekkel, hozzátartozóikkal, ügyvédeikkel, valamint az eljáró ügyészekkel és bírókkal készített interjút és azt találta, hogy az elmarasztaló ítéletek fele az FBI muzulmánokat célba vevő titkos műveleteinek, szúrópróbáinak közvetlen következménye. Utóbbi esetek 30 százalékában ráadásul a merénylet kitervelésében aktív szerepet játszott a magát terroristának álcázó fedett nyomozó is mutatott rá a HRW, amely a Columbia University jogászainak segítségét vette igénybe a jelentés elkészítéséhez.
Andrea Prasow, a dokumentum egyik szerzője rámutatott: az amerikaiaknak azt mondják, hogy kormányuk az Egyesült Államok területén szavatolja biztonságukat a terrorizmus megakadályozása és a terroristák üldözése által. A dolgot közelebbről vizsgálva azonban azt látni, hogy az elítéltek közül többen soha nem követtek volna el bűncselekményt, ha a bűnüldöző hatóságok nem ösztönözték volna erre őket, olykor még fizetséggel is - mutatott rá Prasow.
A HRW jelentéséből kiderül, hogy bizonyos esetekben az FBI gyakorlatilag törvénytisztelő emberekből faragott terroristákat azáltal, hogy felvetette nekik egy terrorcselekmény elkövetésének ötletét vagy egyenesen cselekvésre biztatta őket. A jogvédő csoport szerint az FBI szúrópróbáinak célpontjai sokszor sérülékeny - mentális problémákkal küzdő vagy szellemi fogyatékos - személyek voltak.
Forrás: MTI / hirado.hu