Az újonnan megalakult orosz-kínai beruházási együttműködési bizottság keddi első ülésének napirendjén 32 bilaterális együttműködési projekt megvitatása szerepelt - számolt be kedden az orosz RIA Novosztyi hírügynökség hírportálja.

Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes az ülést követően újságíróknak elmondta, hogy a megbeszélésen közös közlekedési infrastrukturális és olajvegyipari beruházásokkal foglalkoztak, valamint megvitatták természeti erőforrások közös kiaknázásának, feldolgozásának és a távol-keleti régióban történő szállításának a lehetőségét, illetve foglalkoztak mezőgazdasági fejlesztési projektekkel is.

Több százmillió dolláros, illetve több milliárd dolláros nagyságrendű projektekről esett szó - hangsúlyozta.

A megbeszéléseken kitértek az orosz-kínai együttműködés megerősítésének lehetőségeire is más területeken.

"Beszéltünk az együttműködés lehetőségeiről infrastrukturális beruházások terén, rubelben és jüanban folytatott kereskedelmünk bővítéséről, bankjaink közötti kooperációról, arról, hogy orosz vállalatok számlát nyithassanak kínai bankoknál és hitelhez is juthassanak tőlük, illetve fordítva, hogy kínai vállalatok is könnyebben hozzáférhessenek orosz bankok szolgáltatásaihoz" - mondta Igor Suvalov.

A bilaterális bizottság felállításáról a kínai és orosz elnökök májusi találkozóján született döntés. A bizottság hivatalosan kedden alakult meg Igor Suvalov és kínai partnere Csang Kao-li, az Államtanács elnökhelyettese (első miniszterelnök-helyettes) vezetésével.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 937 megtekintés

Videó: 52 649 526 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534500

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh