Az ukrán válság valójában Oroszország és az Egyesült Államok közötti hatalmi harc, amelyben Kína legjobb döntése az, ha nem pártolja egyik felet sem - vélte kedden a kínai sajtó.

Peking az ukrán válság kitörése óta látványosan nem foglalt állást a kérdéssel kapcsolatban, nem állt egyik fél oldalára sem. Ez tudatos és taktikus döntés, a közvélemény is teljes mértékben támogatja, mivel Kína számára csak hátránnyal járna, ha a Nyugat vagy Oroszország között választana - írta a Csongkuo Sipao című lap.

Az újság Han Hszü-tungot, a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem professzorát idézte, aki szerint az Egyesült Államok célkitűzése az, hogy a még nem NATO-tag kelet-európai országokat rábírja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez való csatlakozásra. Ez ugyanakkor Oroszország számára egykori hatalmi zónájában lévő szövetségeseinek az elveszítését jelentené.

Mivel a valódi ok ez, a konfliktus továbbmélyülése, egy esetleges háborúvá fajulása semmiképp nem valószínű Han professzor szerint.

Az egyes nagyhatalmak érdekeiről írt nemrégiben a Global Times című napilap is. A cikk szerzője úgy fogalmazott, hogy a konfliktusban az Egyesült Államoknak van a legkevesebb veszítenivalója, míg Oroszországnak van a legkevesebb oka a megegyezésre. Kína álláspontja nem számít igazán, hiszen egyik felet sem tudja túlságosan befolyásolni - írta ez a a lap. Ukrajnának azt kell elkerülnie, hogy a Nyugat sakkbábuja legyen Oroszország ellen, Moszkvának pedig arra kell törekednie, hogy ne tegye örök ellenségévé Kijevet - tette hozzá.

Akárhogy is végződik a válság, Kína gazdaságilag csak profitálhat abból - állapította meg a Want Daily című, kínai nyelvű újság. Ha a béke tartósnak bizonyul Ukrajnában, az az ottani kínai mezőgazdasági befektetések miatt a búzaexport megnövekedését jelentheti Kína számára. Ha viszont elhúzódik a konfliktus, és hosszú távon is fennmaradnak az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók, az az orosz-kínai kereskedelem fellendülésére hathat pozitívan, Moszkva ugyanis a nyugati országok helyett mindinkább keleti szomszédjaihoz fog fordulni, mint ahogyan történt az már rövid távon is. Kína számára így a válság mindenképpen nyerő szituációt jelent - írta a lap.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 065 megtekintés

Videó: 52 646 478 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534389

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh