A nyersolaj világpiaci árának jelenlegi zuhanása valószínűleg "az aranykor végét" jelenti a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) számára, mindenekelőtt azért, mert a csoportnak a jelek szerint már nincs olyan globális befolyása az olajárakra, mint korábban, és ezúttal Szaúd-Arábia, a legnagyobb OPEC-termelő sem siet a korrekciós lépésekkel - állapítják meg szerdai helyzetértékeléseikben londoni iparági elemzők.

A City egyik legnagyobb - rendszeres olajpiaci elemzéseket is összeállító - befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői kimutatták, hogy a XXI. század kezdete óta eltelt idő zömében az OPEC-en kívüli termelők kínálatának növekedése elmaradt a globális olajkereslet növekedésétől, ami az OPEC-olaj iránti kereslet növekedését eredményezte.

Az OPEC csoportszintű olajexport-bevétele tavaly 1400 milliárd dollár körül volt, ami több mint az ötszöröse a 2002-ben mért bevételnek - áll a Barclays szerdai elemzésében.

A ház szerint azonban az amerikai olajtermelés meredek növekedése és a rendkívül gyenge globális fogyasztási dinamika együttes hatásaként tíz éve először most érdemben csökkenni kezdett az OPEC-olaj kereslete. A Barclays szakértőinek becslése szerint az OPEC nyersolaja iránti igény 2011-ben tetőzhetett 31 millió hordó körüli napi átlagos keresleti szinten, ám a cég azzal számol, hogy a napi keresleti átlag az idén 29,2 millió hordóra, jövőre 28,7 millió hordóra csökken.

A jövő évi átlagon belül a második negyedévben 28 millió hordó alá süllyedhet az OPEC-nyersolaj globális napi kereslete a Barclays iparági elemzőinek előrejelzése szerint.

A ház megítélése szerint egyértelműen a szaúdi válaszlépések elmaradása a fő oka annak, hogy a nyersolajárak a 90-100 dollár közötti sáv szeptemberben elért középértékéről novemberben a 80-90 dolláros sáv aljára zuhantak tovább, a piacon ugyanis régóta bevett vélekedés volt, hogy Szaúd-Arábia mindig agresszív korrekciós lépéseket tesz, ha az olajár jelentősebb mértékben 100 dollár alá csökken.

A Barclays elemzői szerint nagyon valószínűtlen, hogy Szaúd-Arábia a térségbeli riválisoknak akarna ártani, vagy az amerikai termelők jövedelmezőségét akarná kikezdeni saját kitermelése magasan tartásával. A ház szakértői szerint Szaúd-Arábia valójában azt látta be, hogy most már kisebb a befolyása a globális olajárakra, mint az elmúlt évtizedben bármikor.

Mindemellett olajkitermelése jelentős visszafogásával a szaúdi gazdaság növekedési kilátásait rontaná, és Szaúd-Arábiának egyébként is megvannak a megfelelő pénzügyi tartalékai az alacsony olajárak átvészeléséhez - hangsúlyozták a cég londoni szakértői.

A Barclays elemzői ennek illusztrálására kimutatták, hogy a szaúdi devizatartalék értéke a szeptemberi állapot szerint 745 milliárd dollár, ami több mint 30 havi importszámla fedezésére elégséges, és Szaúd-Arábia külső adósságállományának 900 százalékával egyenlő.

A teljes szaúdi közadósság-ráta nem éri el a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát, ami a világ egyik legalacsonyabb szuverén adósságszintje - hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.

Más nagy londoni házak az OPEC egészétől sem várnak globális árbefolyásolásra képes ellenlépéseket.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakelemzői szerdai, felülvizsgált előrejelzésükben közölték: 2015-ben már csak 82 dolláros hordónként átlagárat várnak a globális alaptípusnak tekintett Brent olajféleség esetében. A ház új prognózisa szerint az amerikai alaptípus, a West Texas Intermediate (WTI) hordója jövőre átlagosan 77,25 dollár lesz.

A JP Morgan iparági elemzői szerint úgy tűnik, hogy az OPEC-ben - a tagállamok saját gazdaságainak romló alapmutatói miatt - nincs meg a készség a közös kitermelés-visszafogó fellépésre, és ezért a cég nem is vár megállapodást az olajexportáló csoport csütörtökön kezdődő találkozóján.

A JP Morgan szakértői szerint ebben a helyzetben az olajárak decemberben 70 dollár körüli szintekre, január elején 65 dollárra csökkenhetnek. A ház szerint a 70 dollár alatti olajárak kilátása mindazonáltal már a belső ellentétek félretételére és árstabilizáló célú kitermelés-csökkentő megállapodás elérésére késztetheti az OPEC-országokat, ám ez már nem várható az idén, mivel nincs is kitűzve újabb OPEC-szakminiszteri találkozó a mostani értekezlet után.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai ugyanerről összeállított legutóbbi tanulmányukban a csökkenő olajárak okai közé sorolták, hogy jóllehet az OPEC 2012-ben napi 30 millió hordóban határozta meg a felső termelési kvótát, ez azonban nem annyira "plafonnak", mint inkább "padlónak" bizonyult. Az OPEC "nagyon sokszínű" csoport, és tagjai közül például Venezuela vagy Irán minden további nélkül kész a lehető legtöbb olajat exportálni bármilyen árfolyamon.

A Capital Economics londoni szakelemzői is arra a következtetésre jutottak, hogy a gyenge kvótabetartási fegyelem és a máshonnan érkező kínálat bősége miatt a fegyelmezettebb OPEC-tagországok valószínűleg nem sokat tehetnek az olajárak további esésének megakadályozására.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 156 375 megtekintés

Videó: 52 672 613 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536440

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh