Vlagyimir Putyin folytatja az együttműködést Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a terrorizmus elleni küzdelemben - jelentette ki Valíd Moallem, a közel-keleti ország külügyminisztere, miután Szocsiban szerdán fogadta őt az orosz államfő.

A szíriai diplomácia vezetőjével orosz kollégája, Szergej Lavrov is tárgyalt, aki megerősítette, hogy Oroszország továbbra is segítséget nyújt Szíriának harcképessége fenntartásában és elmélyíti kapcsolatait Bassár el-Aszad elnökkel.

Lavrov kijelentette: "nem normális" az, hogy az Egyesült Államok nyíltan elutasítja az együttműködést Damaszkusszal a terrorista Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben, miközben sikerrel ért véget a szíriai vegyifegyver-mentesítési program, amely bizonyította, hogy az Aszad vezette Szíria képes a megegyezésre.

Az orosz külügyminiszter elfogadhatatlannak tartotta terrorista csoportosulások felhasználását a szíriai hatalom elmozdítására, és hangsúlyozta, hogy nem lehet kettős mérce alkalmazásával harcolni az IÁ ellen. Leszögezte: ellentmond a nemzetközi normáknak, hogy az IÁ ellen küzdő nemzetközi koalíció Damaszkusz beleegyezése nélkül mér légicsapásokat a terrorszervezet állásaira.

Szergej Lavrov úgy ítélte meg, hogy nincs lehetőség a közeljövőben egy harmadik Szíria-konferencia megtartására, legalábbis az idén januárban megrendezett nagyszabású nemzetközi tanácskozáshoz hasonlóra. Hozzátette, hogy Oroszország továbbra is kapcsolatban áll a különböző szíriai ellenzéki csoportokkal és "napi kapcsolatot tart fenn" a damaszkuszi kormánnyal is a rendezés érdekében. Mint mondta, a velük való együttműködésről Moszkva rendszeresen tájékoztatja nyugati és közel-keleti partnereit.

A közel-keleti állam válságának békés, politikai rendezését célzó, úgynevezett Genf-2 konferencia két fordulóban, január 24. és 31., majd február 10. és 15. között zajlott a svájci Montreux városában. Az volt az első alkalom, hogy a 2011 tavasza óta tartó, több mint 200 ezer áldozatot követelő polgárháborúban egymással szemben-álló szíriai kormány és az ellenzéki szervezetek képviselői találkoztak és tárgyaltak egymással. Az Oroszország és az Egyesült Államok közvetítésével létrejött, több mint 40 ország részvételével megrendezett tanácskozáson ugyanakkor a Bassár el-Aszad elnök vezette kormánynak és a szíriai ellenzéknek nem sikerült megegyezni egyetlen lényegi kérdésben sem.

Valíd Moallem és Szergej Lavrov Szocsiban tartott tárgyalásukat követően kijelentették, hogy támogatják Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának a szíriai rendezést szolgáló javaslatát a "helyi konfliktusok befagyasztásra". Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Mistura Aleppó városával kezdené a fegyveres szembenállás beszüntetését.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 152 920 megtekintés

Videó: 52 669 046 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535987

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh