Megkezdte működését az Arktiszon az orosz hadsereg új Egyesített Stratégiai Parancsnoksága, amely az Észak nevet viseli.

A Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap online változata szerint gyakorlatilag az ötödik oroszországi katonai körzetről van szó, amelynek létrehozására egy hete adott végső utasítást Vlagyimir Putyin államfő, a hadsereg főparancsnoka.

Az északi sarkvidéki orosz haderőnek szárazföldi, légi és tengeri csapatai is lesznek, és az új katonai körzet a haditengerészet Északi Flottájára alapozva jön létre - mondta el Vlagyimir Koroljov, a flotta parancsnoka a lapnak. Arról ugyanakkor - az újság szerint érthető okokból - nem közölt részleteket, hogy pontosan milyen katonai egységek csatlakoznak az Észak parancsnoksághoz.

A Rosszijszkaja Gazeta úgy tudja, hogy az Északi Flotta teljes beolvasztása mellett a többi orosz katonai körzetből - a nyugatiból, a központiból, a déliből és a keletiből - is átirányítanak bizonyos egységeket, de a hadseregen kívül más fegyveres testületektől is kerülnek csapatok az Észak nevű Egyesített Stratégiai Parancsnokság alá. A kormánylap a katonai vezetés eddigi nyilatkozatai alapján tudni véli, hogy az arktiszi katonai körzet egyes egységeit az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemlja (Új Föld) nevű szigetre, az Új-szibériai szigetekre, a Vrangel-szigetre és a Smidt-szigetre telepítik.

Október óta egyébként az úgynevezett Egyesített Taktikai Csoport látja el az Arktiszon az ország védelmét - írta az újság. Az oda tartozó egységeket korszerű fegyverekkel és haditechnikával, közöttük Rubezs nevű rakétarendszerekkel és Pancir-Sz1-es típusú légvédelmi rakétákkal szerelték fel.

Az új Egyesített Stratégiai Parancsnokság keretében két szárazföldi dandárt is kialakítanak: az egyiket az északnyugat-oroszországi Murmanszki területen lévő Alakurttyi településen jövőre, a másikat a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben 2016-ban.

A Rosszijszkaja Gazeta emlékeztetett rá, hogy Mihail Mizincev, az orosz nemzetvédelmi irányító központ parancsnoka közölte, Oroszország 13 repülőteret, egy légi bázist és 10 rádiólokátoros műszaki állomást épít az Arktiszon.

Vlagyimir Putyin orosz államfő áprilisban a nemzetbiztonsági tanács ülésén az ország északi-sarkvidéki érdekeinek védelmére szólított fel. Azt hangoztatta, hogy az Arktisz továbbra is Oroszország különleges érdekszférája marad, minthogy Oroszország a térségben több mint 1,6 ezer milliárd tonnányi szénhidrogén tartalékkal rendelkezik. Ez a világban a kontinentális talapzatok alatt meglévő energiahordozó-tartalék egynegyede.

Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanács titkára a tanácskozás után elmondta, hogy az Északi-sarkvidéken felújítják a Szovjetunió idején még működő, de azóta elhagyott repülőtereket és katonai bázisokat, amelyek az északi-tengeri hajózási útvonal biztonságát garantálják majd.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 748 megtekintés

Videó: 52 645 638 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534351

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh