Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán érkezett kétnapos látogatásra Újdelhibe, ahol atomenergetikai és földgázszállítási szerződéseket ír alá a két fél.

Oroszország atomreaktorokat épít India számára, hozzájárul katonai technológiájának korszerűsítéséhez, továbbá a két ország együttműködik a földgázkitermelés terén, bővíteni kívánja árucsere-forgalmát - egyebek között ezekről írtak alá huszonöt megállapodást csütörtökön Új-Delhiben Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása keretében.

Putyin Narendra Modi indiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat, ezt követően közös sajtóértekezletükön bejelentették, hogy huszonöt együttműködési megállapodást írtak alá a legkülönbözőbb területeken több milliárd dollár értékben.

A tervekben előkelő helyen szerepelt a katonai együttműködés, amelynek keretében India évente négyszáz darab orosz Ka-226T típusú multifunkciós helikoptert fog összeszerelni saját területén. Megegyezés született arról, hogy ugyancsak ebben az országban hoznak létre katonai felszerelésekhez szükséges tartalék-alkatrészeket gyártó létesítményeket. Hosszú távon orosz segítséggel emelik majd az indiai légierő technológiai fejlettségi szintjét.

Moszkva hosszú távon húsz újabb atomreaktor építését vállalja a Indiában. A Rosszatom orosz állami atomenergetikai cég máris jelezte, hogy húsz éven belül tizenkét reaktort épít Indiában. A hírügynökségek emlékeztetnek, hogy a Tamil Nadu állambeli - orosz részvétellel épülő - kudankulami atomerőmű első energiablokkját már tavaly sikeresen az elektromos hálózatra kapcsolták, hamarosan felszerelik a második reaktoregységet, és ugyancsak orosz részvétellel telepítik majd ebbe az atomenergetikai központba a harmadik és a negyedik, egyenként 1000 megawattos atomerőműblokkot is. Indiai tisztségviselők szerint Kudankulamban összesen hat ilyen reaktort építenek majd, a továbbiak helyszínét később határozzák meg.

Az együttműködési megállapodások sorozata érinti az arktiszi ásványi anyagok kitermelését is. A Rosznyeft olajipari cég és a Gazprom orosz gázvállalat indiai szakemberek bevonásával készít projekteket az északi sarkvidék kontinentális talapzatában rejlő energiahordozók kiaknázására, a cseppfolyós földgáz szállítására - tájékoztatta az újságírókat Vlagyimir Putyin, aki kijelentette azt is, hogy a jövőben bővíteni kell a két ország közötti árucsere-forgalmat, amely jelenleg mintegy 10 milliárd dollárt tesz ki.

A hírügynökségek Putyin látogatása kapcsán megállapítják, hogy Oroszország most Ázsiában keres lehetőséget a nyugati szankciók hatásainak enyhítésére. Idézik az indiai miniszterelnököt is, aki úgy fogalmazott, hogy a Moszkvához fűződő viszony továbbra is elsőrendű helyen szerepel az indiai külpolitikában.

Az indiai gyémántipar arról is meg akarja győzni Oroszországot, hogy közvetlenül az indiai feldolgozó műhelyekbe exportálja gyémántját, ami gyors lökést adna a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődésének.

Putyin részt vesz a csütörtökön kezdődő Gyémánt Világkonferencián is, amelynek célja, hogy úgy mutassa be és reklámozza Mumbait, mint a gyémántkereskedelem egyik nagy központját.

Oroszország a világ legnagyobb gyémántkitermelője, míg India az olcsó munkaerőnek köszönhetően a nyersgyémántok darabolásában és csiszolásában jár élen. A kitermelt orosz nyersgyémántnak mindössze ötöde érkezik közvetlenül Indiába, túlnyomó része – bürokratikus akadályok és adózási megfontolások miatt a nagy gyémántközpontokon, Antwerpenen és Dubajon keresztül jut el az indiai műhelyekbe.

A csiszolatlan gyémántok világkínálatának több mint egynegyedét adó Alrosza orosz állami bányatársaság tucatnyi megállapodás aláírására készül, hogy növelje közvetlen exportját Indiába.

Az erős, megbízható kapcsolatok dacára az India és Oroszország közötti kereskedelem értéke 10 milliárd dollárra rúg, a növekedés egyik legígéretesebb vonalát a gyémántipar jelenti. Oroszország évente 4 milliárd dollár értékű nyersgyémántot exportál, ebből 800 millió dollár értékben Indiába, miközben minden 15 nyersgyémántból 14-et indiai műhelyben darabolnak és csiszolnak. Az ukrán válság miatt Oroszország ellen elrendelt nyugati szankciók és a befektetők vonzására irányuló indiai erőfeszítések hatására változhat ez a helyzet.

A nyersgyémántokat feldolgozó indiai műhelyek a Mumbaitól mintegy 300 kilométerre északra fekvő Szúrat városban összpontosulnak, de a kereskedelem központja, a Barat gyémánttőzsde négy éve India gazdasági fővárosában, Mumbaiban működik. Naponta 55 ezren látogatják ezt a központot, ahol a csiszolt gyémántok exportálásával foglalkozó bankok, vámhivatalok és fuvarozó vállalatok is megtelepedtek.

Forrás: oroszhirek.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 762 megtekintés

Videó: 52 659 153 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535416

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh