Már a kiszivárogtatások előtt indítványozták a program törlését, ám ez végül lekerült a napirendről.

Edward Snowden neve 2013-ban vált ismertté, amikor az NSA egyik szerződéses partnerének egykori alkalmazottja megkezdte a titkosított anyagok nyilvánosságra hozatalát. Az azóta eltelt csaknem két évben számos részletet ismerhettünk meg a globális lehallgatási és megfigyelési programmal kapcsolatban, komoly botrányok is kitörtek emiatt, ám azt csak most tudtuk meg, hogy maga az NSA is gondolkodott a program kukázásán.

Hírügynökségi forrásokra hivatkozva írta meg a Huffington Post, hogy a nemzetbiztonsági hivatal körein belül éppen az első kiszivárogtatást megelőző hónapokban merült fel a lehallgatási program törlése, pontosabban az ezzel kapcsolatos erőfeszítések leállítása. Bár a botrány kitörését követő időszakban az NSA teljes vezetése kiállt a program mellett, igyekeztek alátámasztani annak fontosságát és létjogosultságát, most arról olvashatunk, hogy egyes illetékesek szerint a projekt túl sok erőforrást emésztett fel, illetve nem is bizonyult elsődlegesnek a terroristaakciók elhárításában, mivel a számukra igazán érdekes telefonhívások jó részét nem is tudták időben elkapni.

A vita már akkor, 2013-ban elérte a felső vezetés köreit, ám abban egyetértenek, hogy az igazgatói posztot akkor betöltő Keith Alexander tábornok nem is látta az anyagot. Ez a körülmény talán nem is fontos, mivel az igazgató álláspontját ismerők szerint nem hagyta volna jóvá a kezdeményezést, a belső vita ellenére minden folyt volna tovább, amikor pedig Snowden megkezdte az iratok közzétételét (szép lassan, csepegtetve), az NSA-nak nem is volt más lehetősége, minthogy egységes frontot alkotva határozottan kiálljon a program mellett. Mi több, az Obama elnök által tavaly javasolt módosításhoz bizonyos jogszabályi változtatások is szükségesek, ezekről a Kongresszus azóta sem döntött, így a Patriot Act értelmében tovább folynak a lehallgatások.

A törvényhozás számos tagja továbbra is Alexander álláspontjával ért egyet, így az NSA programjának korlátozása további komoly csatározást igényel majd.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 212 515 megtekintés

Videó: 52 701 569 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7540948

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh