Ismét felszállt a világ-körüli úton lévő Solar Impulse 2 elnevezésű napelemes svájci repülőgép, hogy Csungkingból indulva csaknem 11 ezer 200 kilométer megtétele után, legkevesebb 16 óra repülést követően a kelet-kínai Nankingban landoljon – számolt be a kínai média kedden.

A légi expedíció tagjai Délnyugat-Kínában eredetileg csak egy rövid pihenőt tartottak volna, ám időjárási problémák, majd az egyik pilóta, a 62 éves André Borschberg, volt vadászpilóta megbetegedése miatt ott tartózkodásuk elhúzódott. Borschberg időközben vizsgálatokra hazatért, a Csungking-Nanking táv megtétele tehát a projekt vezetőjére, az 56 éves Bertrand Piccardra maradt.

A gép március 21-én a Mianmarból érkezett a délnyugat-kínai Csungkingba 20 órás – 1375 kilométeres - repülés után. A 12 szakaszosra tervezett útnak e nagyváros volt a hatodik állomása.

A klímaváltozás elleni küzdelem látványos akciójaként meghirdetett, zöld energiát népszerűsítő, üzemanyag nélküli repülés hosszú távú kísérletét nagy nemzetközi érdeklődés kíséri. A Solar Impulse 2 szárnyaira 17 ezer napelemcellát szereltek.

A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a 21 naposra nyúlt kényszerű vendégeskedés során a két pilóta egy helyi középiskola vendége is volt, ahol a repülőgépről, a napenergiáról és az energiatakarékosságról is beszéltek a diákoknak, de a három hét során környékbeli turisztikai látványosságokat is felkerestek.

A sajtóbeszámolókból arra lehet következtetni, hogy a Nankingot követő - legnagyobb kihívásnak tartott – 8172 kilométeres, 120 órásra tervezett úton, amely a Csendes-óceánon át vezet és Hawaii-on ér véget Borschberg már újra az expedícióval lesz.

A Solar Impulse 2 március 9-én indult el Abu-Dzabiból 35 ezer kilométeres világkörüli útjára. Pilótái Hawaii után átszelik Észak-Amerikát, majd az Atlanti-óceán felett is átkelnek, hogy Dél-Európán és Észak-Afrikán keresztül, küldetésüket befejezve visszatérjenek kiindulópontjukra.

A mindössze 2300 kilogrammos, 90 kilométeres óránkénti utazósebességgel jellemzett repülőgép kíséretében van két másik repülőgép, egy ATR-72-es és egy Il-76-os, amelyek a szükséges berendezéseket és felszereléseket, valamint a mintegy 70 fős kiszolgáló személyzetet szállítják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 882 megtekintés

Videó: 52 654 977 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535204

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh