Rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Baltimore-ban, és szükség esetén a Nemzeti Gárdát is bevetik a marylandi városban, ahol súlyos zavargások robbantak ki hétfőn, miután eltemettek egy afroamerikai fiatalembert, aki belehalt a rendőri őrizetben elszenvedett súlyos gerincsérülésébe.

Stephanie Rawlings-Blake, Baltimore demokrata polgármestere közölte, hogy az éjszakai kijárási tilalom helyi idő szerint este tíz órától hajnali ötig tart, és keddtől kezdődően egy hétig lesz érvényben. A polgármester azzal indokolta az intézkedést, hogy - mint fogalmazott - "túl sokan, generációkon át építették a várost ahhoz, hogy gazemberek tönkretegyék".

A rendkívüli állapot kihirdetéséről és a Nemzeti Gárda készültségbe helyezéséről Larry Hogan republikánus marylandi kormányzó hozott döntést a városi hatóságok kérésére. Emellett ötezer fős rendőri erősítést küldtek a többségében feketék lakta, 620 ezres, Washingtontól mintegy 60 kilométerre északra fekvő városba.

A baltimore-i utcákon kedden a Nemzeti Gárda katonái és rohamrendőrök felügyeltek a rendre, miközben a tűzoltók a még égő tüzeket oltották, és önkéntesek kezdtek a romok eltakarításába. A baltimore-i iskolákban kedden tanítási szünetet rendeltek el.

A zavargásokban 15 rendőr megsebesült, közülük hatan súlyosan, a hatóságok pedig csaknem 200 rendbontót vettek őrizetbe. A polgármesteri hivatal kedden közölt összesítése szerint a városban 15 épületet és 144 gépjárművet gyújtottak fel.

A zavargások néhány órával a 25 éves Freddie Gray temetése után kezdődtek, a temetés helyszínétől néhány utcasaroknyira. A feldühödött tömeg kövekkel dobálta meg a rendőröket, fosztogatott, a randalírozók baseballütőkkel zúzták be a gépkocsik ablakait, járőrautókat gyújtottak fel. Több mint ezer rendőrt vetettek be a tüntetők ellen.

Hogan kormányzó a leghatározottabban elítélte a rendbontók tetteit, és arra figyelmeztette őket, hogy a hatóságok a törvény teljes szigorával fognak eljárni velük szemben. Egyúttal felszólította Rawlings-Blake polgármestert, hogy indítson vizsgálatot a baltimore-i rendőrség magatartásával kapcsolatban, a parkolási bírságok kiszabásától a gyilkossággal való gyanúsításokig.

Loretta Lynch, az Egyesült Államok hétfőn beiktatott, első afroamerikai igazságügyi minisztere első hivatali napján elítélte az "értelmetlen erőszakot".

Freddie Gray tisztázatlan körülmények között halt meg. Sajtóértesülések szerint a rabszállító autóban szenvedhetett halálos gerincsérülést, mert nem kapcsolták be a biztonsági övét, de a fiatalember egy, a letartóztatásáról készült videó tanúsága szerint már az elszállítása előtt sem tudott megállni a lábán. Többször is kért, de sokáig nem kapott orvosi segítséget. Gray egy héttel az őrizetbe vételét követően, április 19-én hunyt el. Halálára azóta sem adtak hivatalos magyarázatot.

Az ügyben érintett hat rendőrt felfüggesztették, de a fizetésüket a vizsgálat alatt is folyósítják. Az amerikai igazságügyi minisztérium annak kiderítésére törekszik, hogy Gray halálával kapcsolatban megsértették-e az emberi jogokat.

Az eset nyomán az afroamerikaiak körében kiújult a közfelháborodás amiatt, hogy rendőrök a Missouri állambeli Fergusonban, New Yorkban, North Charlestonban és másutt fegyvertelen feketéket öltek meg. A baltimore-i összecsapások a legerőszakosabbak a fergusoni zavargások óta.

Az amerikai médiában és politikában bírálatok hangzottak el Baltimore polgármesterének határozatlanságával kapcsolatban. Néhányak szerint Rawlings-Blake azért késlekedett a rendfenntartó erők határozott bevetésével a korábbi békés tüntetéseket követően szombat óta egyre erőszakosabban fellépő rendbontókkal szemben, hogy elkerülje a fergusonihoz hasonló zavargások kitörését. Ám szerintük ezzel éppen a várttal ellentétes hatást értek el.

A hétfői rendbontások zömmel egy olyan negyedben történtek, amelyben a családok egyharmada a szegénységi küszöb alatt él, és amelynek egyes részeit azóta nem állították helyre, hogy a Martin Luther King meggyilkolását követő, az Egyesült Államok egészére kiterjedő, 1968-as zavargásokban megrongálódtak. Az akkori összecsapásokban országszerte több tucatnyian életüket vesztették, és Baltimore-ban is voltak halottak.

Az Egyesült Államok legsúlyosabb "faji" zavargásai közé tartozik az 1992-es Los Angeles-i lázongás is. Ezt az váltotta ki, hogy a hatóságok felmentettek négy fehér rendőrt, akiket videóra vettek, amint ütlegelnek egy földön fekvő fekete taxist, Rodney Kinget.

Freddie Gray hozzátartozói egyébként elítélték az erőszakot és nyugalomra intettek Baltimore-ban.

Obama: nincs mentség a baltimore-i erőszakra

Nincs mentség a baltimore-i erőszakra, a felelősöket és a fosztogatókat bűnözőkként kell kezelni - jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Obama ugyanakkor rámutatott, hogy a fergusoni konfliktus óta az Egyesült Államok túl sok esetben volt tanúja annak, hogy rendőrök elsősorban feketék ellen olyan módon léptek fel, ami "aggasztó kérdéseket vet fel". Az elnök arra hívta fel az ország rendőrparancsnokságait, hogy tartsanak önvizsgálatot azzal kapcsolatban, vajon milyen elbánásban részesítik az afroamerikai gyanúsítottakat.

Szavai szerint ugyanakkor a dolgot nem lehet csupán a rendőrségre bízni, és az egész országnak is önvizsgálatot kellene tartania, mert a baltimore-i konfliktus okai nem újak és "ez már évtizedek óta így megy".

Az elnök szerint ha az Egyesült Államok komolyan gondolja a probléma megoldását, akkor segítenie kell a rendőrségnek, de ugyanakkor javítania kell az oktatáson és meg kell reformálnia az igazságszolgáltatást is. Egyúttal kétségét fejezte ki fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi, republikánus többségű kongresszus kész lenne áldozni a városokra.

A hétfői zavargások néhány órával a rendőri őrizetben elszenvedett súlyos gerincsérülésébe belehalt 25 éves Freddie Gray temetése után kezdődtek, a búcsúztatás helyszínétől néhány utcasaroknyira. A feldühödött tömeg kövekkel dobálta meg a rendőröket, fosztogatott, a randalírozók baseballütőkkel zúzták be a gépkocsik ablakait, járőrautókat gyújtottak fel. Több mint ezer rendőrt vetettek be a tüntetők ellen.

Keddi bejelentés szerint Baltimore-ban, ahol rendkívüli állapot és éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, jelenleg 10 ezer nemzeti gárdista és rendőr áll készen a rendzavarás elfojtására. A városban a nap folyamán is voltak - ezúttal békés - tiltakozó megmozdulások.

A hétfő délután kezdődött zavargások során 20 rendőr megsebesült és 235 tüntetőt vettek őrizetbe. A polgármesteri hivatal kedden közölt összesítése szerint a városban 15 épületet és 144 gépjárművet gyújtottak fel. Egy égő épületből kimentett sérült állapota válságos.

Obama elnök részvétét fejezte ki a Gray családnak, de egyúttal kontraproduktívnak nevezte a zavargásokat. Mint mondta, a baltimore-i erőszak elterelte a figyelmet a korábbi napok békés és konstruktív tiltakozásairól.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 476 098 megtekintés

Videó: 51 290 247 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349582

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh