Görögország nem lesz képes kifizetni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a június 5-én esedékes adóssághányadot, ha addig nem jut megállapodásra a nemzetközi hitelezőivel folytatott tárgyalásokon - figyelmeztetett Nikosz Filisz, a kormányzó baloldali radikális Sziriza párt parlamenti frakciójának szóvivője szerdán.

Görögország a múlt héten már alig tudott törleszteni a valutaalapnak egy 750 millió eurós részletet. Athén egy ritkán használt "vészhelyzeti IMF-számla" aktiválásával teljesítette kötelezettségét, vagyis gyakorlatilag az IMF-től vett fel kölcsönt ahhoz, hogy az IMF-nek fizetni tudjon. Június 5. és 19. között négy részletben újabb 1,5 milliárd eurót kell átutalnia a valutalapnak.

A görög kormánynak egyeztetnie kell részletes reformjavaslatait a nemzetközi hitelezőkkel, majd az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsnak is rá kell bólintania az alkura, különben nem folyósítják a nemzetközi mentőcsomagból fennmaradt utolsó, 7,2 milliárd eurós részletet a fizetésképtelenség által veszélyeztetett országnak. Az immár negyedik hónapja tartó tárgyalások lassan, vontatottan haladnak, miközben a görög államkassza gyakorlatilag kiürült.

Nikosz Filisz az ANT1 televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ha június 5-ig nem jutnak dűlőre az egyeztetéseken, az IMF nem számíthat a június 5-én esedékes 303 millió euróra. Más görög vezetőkkel egybehangzóan megismételte, hogy a kormány inkább a bérek és nyugdíjak kifizetésére fordítja szűkös forrásait, semmint a külső adósságszolgálat teljesítésére.

Görögország nemzetközi hitelezői hűtötték kedden Athén azon reményeit, hogy gyorsan megállapodásra jutnak az átfogó gazdasági reformokat tartalmazó részletes javaslatcsomagról. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági ügyekben illetékes tagja szerdán egy francia szenátusi bizottsági meghallgatáson megismételte, hogy a megállapodás érdekében fel kell gyorsítani a tárgyalásokat, és Görögországnak konkrétabb kötelezettségeket kell vállalnia a nyugdíjrendszer és a munkajog átalakítását illetően.

Filisz nyilatkozata után az euró árfolyama kétheti mélypontjára csökkent a dollárhoz képest, és megállt az európai részvények erősödése. Az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1062 dollár volt szerdán, a hét eleje óta nagyjából 3 százalékkal gyengült az amerikai devizához képest.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 227 megtekintés

Videó: 52 648 540 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534472

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh