A Pentagonban felmerült elképzelés szerint az Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztatna a Baltikumban és más kelet-közép-európai országokban az ukrajnai orosz beavatkozás miatt aggódó NATO-szövetségesek megnyugtatására, egyben esetleges további agressziók megelőzésére - írta vasárnap a The New York Times.

A tekintélyes amerikai napilap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, a javaslat tankok, tüzérségi harci járművek és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzet Lettországba, Litvániába, Észtországba, valamint Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába és esetleg Magyarországra való ideiglenes áthelyezésére vonatkozik.

A lap megjegyzi, hogy az elképzelést még az amerikai védelmi miniszternek, a Fehér Háznak és a többi NATO-tagállamnak is jóvá kell hagynia. A The New York Times értesülése szerint a Pentagon várhatóan elfogadja a javaslatot még a NATO védelmi minisztereinek júniusban esedékes tanácskozása előtt. A lap megjegyzi ugyanakkor, hogy a szövetségen belül már politikai akadályok merülhetnek fel, ugyanis többen aggódva tekintenek egy ilyen lépés lehetséges hatásaira.

A cikk szerint ez lenne a hidegháború vége óta az első eset, hogy az Egyesült Államok nehézfegyverzetet telepít a korábban a szovjet befolyási övezetbe tartozó kelet-európai NATO-tagállamok területére.

A Reuters brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó illetékes megerősítette az értesülést, a részleteket azonban nem kommentálta.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője azt közölte, hogy a tervről még nem született döntés.

"Az elmúlt évek során az Egyesült Államok hadserege fokozta a NATO-szövetségeseinknél és -partnereknél hadgyakorlatokra és kiképzési célokra elhelyezett felszerelések mennyiségét. Szövetségeseinkkel egyeztetve folyamatosan felülvizsgáljuk ezeknek az eszközöknek a legjobb elhelyezését. Jelenleg nincs döntés arról, hogy áthelyezzük-e ezeket az eszközöket és ha igen, hová" - írta közleményében Steve Warren szóvivő.

A cseh külügyminiszter nem lát okot amerikai nehézfegyverek csehországi állomásoztatására

A cseh külügyminiszter nem lát okot arra, hogy az Egyesült Államok az ukrajnai válsággal összefüggésben felmerült állítólagos orosz fenyegetés miatt katonákat vagy nehézfegyvereket helyezzen el Csehország területén.

"Katonai szempontból a Cseh Köztársaságban nem látok okot az elhelyezésre" - jelentette ki Lubomír Zaorálek egy vasárnapi televíziós vitában.

Zaorálek a The New York Times című tekintélyes amerikai napilapban vasárnap megjelent írásra reagált. E szerint a Pentagonban megfogalmazódott az az elképzelés, hogy az Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztatna a Baltikumban és más kelet-közép-európai országokban az ukrajnai orosz beavatkozás miatt aggódó NATO-szövetségesek megnyugtatására, valamint további esetleges agressziók megelőzésére.

Prága már korábban leszögezte: a Varsói Szerződés hadseregeinek 1968. augusztusi csehszlovákiai bevonulása, illetve a szovjet hadsereg egységeinek több mint két évtizedes állomásoztatása után a cseh lakosság negatívan viszonyul az országban tartózkodó külföldi fegyveres erők gondolatához, ezért nem tudják elképzelni, hogy bármilyen oknál fogva is idegen katonák állomásozzanak az ország területén.

Jan Zahradil, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke, európai parlamenti képviselő viszont azt mondta a televíziós vitában, hogy pártja nem ellenzi a Pentagonban felmerült elképzelést.

"Szövetségesekről van szó. Bizonyos számú amerikai katona csehországi állomásoztatásában nem látunk semmi rosszat" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 497 megtekintés

Videó: 52 653 873 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535145

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh