Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter támogatja a közös euróövezeti pénzügyminiszter és a külön euróövezeti adó gondolatát - írta szombaton megjelent számában a Der Spiegel című német hírmagazin, amely szerint Angela Merkel kancellár "kétkedve" viszonyul az elképzeléshez.

Francois Hollande francia államfő a napokban az euróövezeti gazdasági kormány felállítására tett javaslatot, Brüsszelben és Berlinben pedig az euróövezet adókivetési jogának megteremtéséről készülnek tervek, amelyek megvalósítása "tabudöntés" lenne, mindennek "vesztese" pedig Angela Merkel lehet - írta a Der Spiegel.

Az Európai Unió polgárai az integráció előrehaladtával megszokták, hogy a közösségi szintre, Brüsszelbe helyeznek nemzetállami döntési jogköröket, kompetenciákat, de az adókivetés jogának kérdésétől még a legelkötelezettebb uniópártiak is visszariadtak és azt mondták, hogy ennek a jognak inkább a tagállamoknál kell maradnia, mert a polgárok nem fogadnak el semmi más megoldást.

A görög válság viszont változást hozott, elterjed az a nézet, hogy nem zsarolhatna valamely kormány más tagállamokat, ha a bevételek és kiadások legalább egy részét központilag kezelnék, és ennek révén az Európai Bizottság végre önálló gazdaságpolitikát folytathatna, például az egész közösségben csökkenthetné az adókat, ha romlik a gazdasági helyzet.

Francois Hollande egy euróövezeti gazdasági kormány, valamint annak demokratikus ellenőrzésére egy parlament létrehozására tett javaslatot. Wolfgang Schäuble nyitott az elképzelésre, bár szerinte a párizsi terv "nem elég messzemenő". Minisztériumának szakemberei szerint az a fontos, hogy "az euróövezeti pénzügyminiszter rendelkezzen tartós, és mindenekelőtt bőséges saját bevételi forrással" - írta a Der Spiegel.

"Schäuble emberei hajlandóak lemondani jelentős nemzeti bevételekről az euróövezeti pénzügyminiszter javára" - tették hozzá a beszámolóban, amely szerint a berlini elképzelés alapján a tagországok az áfából vagy a jövedelemadóból származó bevétel egy részét engedhetnék át a brüsszeli pénzügyi tárcának. Arról is lehet szó, hogy a valutaunió közös pénzügyminiszterét felhatalmazzák arra, hogy az e két adónemből befolyó összegek általa meghatározott részét beszedje.

"Készen állunk arra, hogy komolyan megvitassuk ezeket a kérdéseket" - mondták a Der Spiegelnek a berlini pénzügyminisztériumban.

Angela Merkel mindehhez "szkeptikusan" viszonyul. A kancellár attól tart, hogy az euróövezetből végérvényesen "újraelosztási unió" - transzferunió - lehet, amelyben a gazdag északi tagállamok pénze a kevésbé jómódú déli államokhoz áramlik, és tart attól is, hogy a tervek megoszthatják az EU-t, az euróövezeti országok és az eurózónán kívüli uniós tagállamok táborára szakíthatják a huszonnyolcakat.

Az új felvetések a Merkel-féle válságkezelő politika ellentétét is jelentik, hiszen a kancellár eddig rendre a kormányok egymás közötti megegyezésén alapuló megoldásokra törekedett - ilyen megállapodás révén állították fel például az állandó euróövezeti válságkezelő rendszert (ESM) - , vagyis az állam-, illetve kormányfők testületét, az Európai Tanácsot tartotta az első számú szereplőnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek pedig a "másodhegedűs" szerepét szánta - írta a Der Spiegel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 808 megtekintés

Videó: 52 649 018 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534483

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh