http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6156-neheziteni-fogjak-az-it-cegek-adoelkeruleset#sigProId091fbeaaf6
A német pénzügyminiszter a jövőben megakadályozná, hogy a Google, az Apple vagy az Amazon keveset adózzon.
A Google számára Németország az egyik legfontosabb piac, de ebből a pénzügyi adatokban kevés látszik. A Google Germany GmbH augusztus közepén hozta nyilvánosságra a 2014-es pénzügyi adatait, amelyek szerint a 278,8 millió eurós bevétel elmaradt az előzetes várakozásoktól, míg a nyereség csupán 8,4 millió eurót tett ki. Ennek ellenére a Google - teljesen legális módon - németországi nyeresége nagy részét Írországba küldi, mert így kevesebb adót kell fizetni. Pont ez zavarja többek között Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert is.
A szaktárca azért lépne fel a jelenség ellen, mert ugyan a jelenlegi gyakorlat legális, de nem felel meg a pénzügyminisztériumnak az igazságos adózásról és az adózási morálról alkotott elképzeléseinek. A minisztérium szóvivője kiemelte, hogy az éveken át tartó tárgyalások után áttörés előtt állnak és nemzetközi intézkedéscsomagot dolgoznának ki. A G20-as államok pénzügyminiszterei a következő októberi limai csúcstalálkozójukon döntenének a 15 pontos tervről.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hány millió euró plusz adóbevétellel számolhatnának az egyes államok. Az viszont biztos, hogy ha a csomagot elfogadják, akkor a jövőben már nem lesz olyan egyszerű a nyereségeket külföldre eljuttatni és a vállalatok az eddiginél jóval több adót fognak fizetni. A terv egyik pontja az is, hogy a multinacionális óriáscégeknek ott kellene adót fizetniük, ahol tevékenykednek. Kay Oberbeck, a Google szóvivője úgy reagált a hírre, hogy támogatják azokat a törekvéseket, amelyek célja, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá tegyek a nemzetközi adójogszabályokat. A Google természetesen minden elfogadott új szabályozást betart majd.
George Osborne brit pénzügyminiszter tavaly decemberben jelentette be, hogy új adót vezetnek be, amely a multinacionális konszerneket fogja sújtani. A politikus közölte, hogy az új adó minden olyan társaságra vonatkozik, amely kihasználja az adózási kiskapukat, így többek között érintett lesz az Apple és az Amazon is. Az úgynevezett Google-adó kulcsa 25 százalékos lesz. 2013-ban Eric Schmidt azt nyilatkozta, hogy minden adót befizetnek, ami kötelező.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...