http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6173-europa-maig-tamogatja-a-terrorszervezeteket-sziriaban#sigProId3374914c0f
Szíria elnöke szerint az európai országok máig támogatják azokat a terrorszervezeteket, melyekkel a kormányerők hadban állnak. A terrorszervezetek támogatása az Európát sújtó migrációs válság fő okozója.
Bassár el-Aszad egyértelműen kijelentette; ami most Szíriában zajlik, az az európai országok külpolitikájának következménye. Az Európai Unió több tagállama is támogatta a Közel-Keleten működő terrorszervezeteket, és felelősek a kialakult helyzetért, a menekültválságért, mert a tömeges elvándorlás a terrorizmus egyenes következménye.
“Európa felelős, mert támogatta a terrorizmust, és máig változatlanul ezt teszi. Ma is támogatja a terrorszervezeteket, és védelmet nyújt nekik.”
A szíriai elnök rámutatott, hogy az úgynevezett “mérsékelt ellenzék” nem létezik – Európa közvetlen az országban működő terrorszervezeteket támogatja, a mérsékelt ellenzék mindössze egy a nyugati közvélemény számára kitalált fedőszerv, amit a terrorizmus támogatásának elfogadhatóvá tétele céljából kreáltak.
Aszad egyben Brüsszel képmutatására és az Európai Unió által alkalmazott kettős mércére is rámutatott:
“Rosszul érzed magad egy tengerbe fulladt gyermek fényképe láttán, de nem érdekel az a több ezer gyermek, akit Szíriában terroristák gyilkolnak meg? Férfiakat, nőket, időseket, mindenkit válogatás nélkül megölnek. Európa kettős mércéje elfogadhatatlan”
Szíriában 2011-ben kezdődött illegális NATO-beavatkozás, kezdetben civil látszatú kormányellenes tüntetések formájában, később a nyugati országok által működtetett proxy-szervezeteken keresztül. 2014-től az Egyesült Államok hivatalosan is fegyverrel, kiképzéssel látja el, az amerikai légierő hivatalosan is támogatja a “mérsékelt ellenzéket”, vagyis a nyugati közvélemény számára pozitív szereplőként felmutatott terrorszervezeteket.
Szíriában 2011 óta 11 millió ember otthona semmisült meg. A kormány hivatalos úton segítséget kért az illegális bevándorlás által sújtott európai országoktól, melyek amerikai nyomásra továbbra is a legitim kormány “fegyveres ellenzékét” támogatják.
Forrás: hidfo.ru