A Kongresszus által jóváhagyott javaslat csak a kitermelt nyersanyagok birtoklását teszi lehetővé.

Érdekes hírként számoltak be a területtel foglakozó lapok arról, hogy a tengerentúlon már átment a Szenátuson az űrbányászatot legalizáló törvényjavaslat, ezt azonban nem sokkal később követte az alsóház hasonló döntése, ami azt jelenti, hogy Obama elnökön a sor, hogy aláírásával törvényerőre emelje azt, lehetővé téve ezzel az amerikai cégeknek az űrben bányászott anyagok saját tulajdonba vételét.

A Szenátus eredetileg még májusban fogadta el a javaslatot, azóta azonban több ponton is kiegészítették és módosították azt, hogy elkerüljék a várható konfliktusokat. Fontos szempont volt, hogy az ENSZ által ratifikált Outer Space Treaty értelmében egyetlen állam sem birtokolhat területet a világűrben, ami egyben azt is jelenti, hogy a bányászatra kijelölt aszteroidákat sem vehetjük birtokunkba, itt a törvény értelmében (amely persze egyelőre kizárólag az amerikai törvénykezés terén ad zöld utat a születőben lévő ágazat iránt érdeklődő cégeknek) kizárólag a kibányászott nyersanyagok kerülnek saját tulajdonba, ezt szállíthatják, formálhatják, illetve értékesíthetik majd szabadon az egyes vállalatok.

Egyes vélemények szerint azonban a javaslat jelenlegi formájában sem állja meg a helyét, hiszen ha az aszteroidát magát nem birtokolhatjuk, akkor annak kibányászott apró részeire sem csaphatjuk rá saját logónkat, ezért további viták várhatók, különösen nemzetközi szinten, ahol nyilván a többi nagyhatalom is szeretné saját érdekeit érvényesíteni. A Planetary Resources nevű vállalat mindenesetre már megköszönte a honatyák kiváló munkáját, ők nyilván minél előbb szeretnének eljutni a gyakorlati alkalmazás fázisához, ehhez azonban még évekre lesz szükség.

Érdekességként említik meg, hogy az új változatban mindenhol abiotikus forrásokra hivatkoznak, vagyis a véletlenül megtalált idegen életformákat szintén nem vehetjük majd birtokba.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 490 megtekintés

Videó: 52 653 867 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535145

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh