http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/655-unios-hatalomatvetel-egy-tollvonassal#sigProId41ca06fd02
Hátat fordítva a válság súlyos terheit viselő sok millió európainak az EU már nem vacakol a tagállamok gazdasága feletti apránkénti hatalomátvétellel. Nem akar örökösen azért küzdeni, hogy csatlósaik megszavazzák az általuk óhajtott változtatásokat. Ehelyett egy huszárvágással áttörtek az előttük álló akadályokon: megváltoztatták a Lisszaboni Szerződést a saját maguk számára biztosított hatalom segítségével.
Kivárják, amíg az újra és újra kiírt népszavazások meghozzák a kívánt eredményt: a módosított Lisszaboni Szerződés elfogadását. Az új szerződés 126. cikk (14) bekezdése a Túlzott hiányról és a hozzá tartozó 12. számú jegyzőkönyv felhatalmazná Brüsszelt, hogy az adott helyzet szerint változtassa feltételeit, mindenféle szavazás nélkül.
„A döntéshez nincs szükség országos szintű szavazásra. Az eljárás így gyors és jelentős változásokat tesz lehetővé,” áll a Herman Van Rompuy által kiadott bizalmas dokumentumban.
Ez azt jelenti, hogy egy „pénzügyi unió” létrehozásához, tehát egy Brüsszel vezette központi hatalom megvalósításához az EU szerződést egy tollvonással megváltoztathatják a jövőben. Nem szükséges hozzá szavazás.
Ez hatalmat adna az Európai Bizottságnak, hogy „megszorító intézkedéseket erőltessen a kimentésre szoruló eurózóna tagállamokra, elorozva tőlük az ország vezetésének jogát, mint például Görögország, Portugália vagy Írország esetében,” írja a Guardian.
„Miért vacakoljunk egy barbár relikviával, a demokráciával, ha a jó öreg fasizmus is megteszi,” írja a Zerohedge. „Így szerzi meg a hatalmat egy rakás kleptomániás inkompetens eurokrata egy olyan rendszerben, amit a Goldman Sachs irányít.”
Ahogy arról már korábban többször írtunk, az eurózóna adósságválsága előkészítette a terepet a banki hatalomátvételre Európában.
A válságot előidéző csalók most a világ megmentőinek szerepét játsszák, akik a banki puccs irányítása közben a „szabadítást” is elhozzák, ha Európa nemzetei hajlandók átadni a hatalmat a Goldman Sachs beépített emberinek és a választás nélkül kijelölt brüsszeli diktátoroknak. Az Olaszországot, Görögországot és az Európai Központi Bankot irányító Goldman Sachs emberei már Belgiumban, Németországban, Franciaországban és Írországban is kulcsfontosságú pozíciókba kerültek.
A puccs lényege, hogy az európai adósságválságot kihasználva létrejöjjön az európai szuper-állam, a maradék hatalmat is Brüsszel kezére játszva. A globalisták jó úton haladnak a projekttel, embereik már ott állnak Görögország és Olaszország élén.
Az euró összeomlásától tartva a görögök továbbra is tömegesen veszik ki megtakarításaikat a bankból.
„Sok görög minden pénzét kiveszi a bankból, egyrészt mivel nincs munkájuk és szükségük van a pénzre, másrészt az adóemelések miatt, azonkívül attól tartanak, hogy az ország az eurózóna elhagyására kényszerül,” írja a Spiegel, hozzátéve, hogy a görög betétek összege 13-14 milliárd euróval esett szeptember és október hónapokban és a tendencia felgyorsulni látszik.
Forrás: idokjelei.hu