Fórumot hívnak össze az unió szervezetei a tagországok belügyminisztériumaival közösen az interneten terjedő káros tartalmak kezelésére. Az új fórum résztvevőinek segítségével nem csak a gyűlöletre uszító megjelenéseket kívánják kiszűrni a világhálóról, hanem a terrorizmusra utaló tartalmakat is - jelentette be Brüsszelben Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Unió migrációügyi biztosa csütörtökön.

A fórum azzal a céllal ül össze, hogy összehangolja az állami és magánszektor legfontosabb képviselői, köztük a tagállami rendőrségek együttműködését segítő uniós ügynökség (Europol), a nagyobb internetes szolgáltatók, az uniós intézmények és a tagországok belügyminisztériumainak munkáját annak érdekében, hogy már jó előre ki tudják szűrni azokat a szélsőséges ideológia mentén szerveződő csoportokat, amelyek feltehetően terrorista cselekményre készülhetnek.

A fórumon résztvevő küldöttek arról is egyeztetnek majd, hogy milyen legális eszközökkel lehet megállítani a társadalomra veszélyes, a gyűlöletre uszító és a terrorizmussal kapcsolatos káros tartalmak terjesztését a különféle kommunikációs csatornákon.

Dimitrisz Avramopulosz elmondta, hogy a terroristák egyik legfőbb kommunikációs csatornája az internet, amelyen nem csak egymással osztanak meg információkat, hanem propaganda célokra, toborzásra is használják azt. A terrorizmus elleni küzdelem új útja ez, amelybe sokan bekapcsolódhatnak önkéntes alapon - hangsúlyozta a biztos.

Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa úgy vélekedett, hogy az internetszolgáltatók kulcsszerepet játszhatnak a radikalizmus terjedése elleni harcban az erőszak megfékezése érdekében. Egyértelmű bizonyítékai vannak annak, hogy az internetes erőszak előbb vagy utóbb az utcára kerül. Itt az ideje meghatározni, hogy hol a szólásszabadság határa és hol kezdődik a gyűlöletbeszéd - fogalmazott az igazságügyi biztos.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 816 megtekintés

Videó: 52 647 220 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534420

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh