Javier Solana, a NATO volt főtitkára szombaton kijelentette, hogy a további parancsnoki központok létrehozása a NATO keleti szárnyán a NATO-Oroszország Alapokmány sértését jelentené.

A volt főtitkár a müncheni biztonsági konferencia idején úgy fogalmazott: “a NATO parancsnoki központjainak létrehozása Kelet-Európában az alapokmányt sérti, márpedig ez az a dokumentum, ami megteremtette számunkra az Oroszországgal való együttműködés strukturális feltételeit.” A Ria Novosztyi hírügynökség Solana kijelentését idézve emlékeztet, hogy a NATO hat parancsnoki és irányítási központot helyez működésbe Kelet-Európában, aminek kapcsán Moszkva már felhívta a figyelmet arra, hogy az 1997-es Oroszország-NATO Alapokmány sértését jelenti.

A NATO 2014 óta fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában – ami főként az Oroszországgal határos országokra összpontosul – azon ürügyre alapozva, hogy “Moszkva beavatkozott az ukrán válságba”.

Kijevben 2013-2014 fordulóján zajlottak kormányellenes tüntetések, majd utcai harcok, ami a legitim kormány hatalomból való eltávolításával és egy atlantista csoport kormányba helyezésével végződött. A forradalom során hatalomra jutott csoport 8 hónapon át demokratikus felhatalmazás nélkül kormányzott, ennek okán számos megyében ellenállási mozgalmak szerveződtek, melyek nem ismerték el az új kormány legitimitását. Az atlantista csoport egyik első intézkedéseként eltörölte a kisebbségi nyelvhasználat jogát biztosító nyelvtörvényt. Ezzel gyakorlatilag kiprovokálta az orosz többségi lakosságú régiók fokozott függetlenségi törekvését, amit később az orosz titkosszolgálatok felbujtó tevékenységével magyaráztak, és most ürügyként használják az amerikai hadsereg Kelet-Európába történő bevonulásához.

Az ukrán válságra hivatkozva a NATO a kijevi puccs óta számos hadgyakorlatot tartott a térségi országokban. Ezek részeként többségében az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői érkeznek térségünkbe, amely kiegészül más NATO országok alakulataival, hogy a fokozott katonai jelenlétet kapcsán ne amerikai jelenlétről kelljen beszélni, hanem a NATO szövetségi tevékenységének nevezhessék. A NATO kelet-európai haderőépítését szintén az “orosz agresszióra” hivatkozva folytatja.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 419 megtekintés

Videó: 52 644 531 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534301

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh