http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6871-sziria-torokorszag-szarazfoldi-hadmuveletet-szeretne#sigProId79305173e2
Törökország, Szaúd-Arábia és néhány európai szövetségese szárazföldi hadműveletet szeretne végrehajtani Szíriában - nyilatkozta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában kedden Ankarában.
Kifejtette: az Egyesült Államok vezette terrorizmus-ellenes koalíció még nem jutott megegyezésre, valamint a beavatkozás részletes stratégiájáról sem folytattak még komoly vitát.
"Néhány ország, mint Szaúd-Arábia vagy egyes nyugat-európai államok, hozzánk hasonlóan szükségesnek tartják a szárazföldi katonai akciót Szíriában. Ám ezt egymagában elvárni Szaúd-Arábiától, Törökországtól vagy Katartól sem nem helyes, sem nem reális" - mondta a politikus.
Cavusoglu hozzátette: ha ilyen lépésre kerülne sor, akkor azt közösen kell végrehajtani, akár csak a légitámadásokat.
"Az ügynek vannak ellenzői, és vannak olyanok is, akik ugyan nem vennének részt a beavatkozásban, de igényüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy azt Törökország vagy más állam hajtsa végre" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: természetesen lesznek légicsapások, de a szárazföldi harc is szükséges. Minden találkozón elmondtam, hogy az Iszlám Államot (IÁ) nem lehet elpusztítani vagy megállítani pusztán légitámadásokkal. Törökország támogatta a szíriai helyzet békés politikai rendezéséről szóló tárgyalások újrakezdését, de azok sehová sem vezetnek, ha a szír kormányerők nem hagyják abba a bombázásokat. Az embernek realisztikusnak kell lennie. Amíg bombák hullanak az égből és embereket mészárolnak le vagy éheztetnek halálra, addig a tárgyalások sem lehetnek nagyon gyümölcsözőek.
A korábban felfüggesztett béketárgyalások a tervek szerint február 25-én folytatódnak Genfben.
Napközben egy másik török tisztviselő azt közölte, hogy szerinte ilyen akció nélkül "lehetetlen véget vetni" a konfliktusnak.
Az orosz légitámadásoknak köszönhetően a szír kormányerők 25 kilométerre megközelítették a török határt, és mivel az Ankara által ellenséges lázadóknak tekintett kurd fegyveresek is újabb területeket szereztek, sürgőssé vált a beavatkozás igénye.
A Perzsa-öböl országai, köztük Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, készek szárazföldi csapatokat küldeni az IÁ dzsihadista szervezet ellen Szíriába a nemzetközi koalíció tagjaiként, amennyiben továbbra is az Egyesült Államoké a vezető szerep.
Cavusoglu azt is elmondta, hogy Ankarának és Washingtonnak tisztáznia kellene a szíriai kurd Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD), illetve annak fegyveres szárnya, a Népvédelmi Egységek (YPG) körül kialakult nézeteltérését.
Megfigyelők szerint az amerikai és orosz támogatással is bíró YPG fegyveresei az Iszlám Állam elleni harc egyik leghatékonyabb erejének számítanak, és a mannagi légi támaszpont elleni támadásig semlegesek maradtak a Bassár el-Aszad kormányának hadserege és az ellenzéki fegyveresek közötti konfliktusban. A légitámaszpont elleni támadással feltételezhető, hogy az YPG az aleppói harcok zűrzavarát kihasználva akarja kiterjeszteni az általa ellenőrzött területet.
Ankara azonban nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egy egységes kurd nemzet jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.
Néhány nappal ezelőtt a török tüzérség az észak-szíriai Azaz környékén támadta az YPG állásait, ahol a kurd erőknek az orosz légierő támogatásával sikerült elfoglalniuk egy katonai repülőteret a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló fegyveresektől.
Ahmet Davutoglu azzal fenyegette meg az YPG-t, hogy ha megközelíti Azaz városát, a legsúlyosabb török válaszlépéssel kell számolnia. Ha pedig az elfoglalt repülőteret a mérsékelt ellenzéki erők vagy ártatlan civilek ellen használja fel, a törökök megsemmisítik azt.
Forrás: kitekinto.hu / MTI