http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7011-bedontene-a-nemet-gazdasagot-a-brit-kilepes#sigProIdf0a1d3d852
Németország szenvedné meg leginkább, ha az Egyesült Királyság kilépne az Európai Unióból – egy német közgazdász, Clemens Fuest szerint az egyik legnagyobb exportpiacukat veszítenék el ezáltal, ami évente 90 milliárd euró veszteséget okozna a német gazdaságnak.
Az Ifo Gazdaságkutató Intézet elnöke a Der Spiegel lapnak nyilatkozott a brit kilépés kockázatairól; azt mondta, katasztrofális következménye lenne annak, ha június 23.-án a britek a kilépés mellett döntenek. Németország ezáltal harmadik legnagyobb exportpiacát veszítené el, ami évente mintegy 90 milliárd dollár bevételért felelős. Fuest szerint Németország lenne a brit kilépés legnagyobb vesztese, de nem pusztán az exportpiac elveszítése miatt: a kilépést követően a német gazdaság kellene előteremtse mindazokat a gazdasági javakat, amivel eddig a britek járultak hozzá az Európai Unió működéséhez. Németországra hárulhat a feladat, hogy fizesse a britek elmaradó uniós hozzájárulásait, ellenkező esetben végleg elveszítené a lehetőséget arra, hogy az Európai Unió belső stabilitását hosszú távon fenntartsa.
Fuest emellett kifejtette, hogy a német gazdaság hanyatlása az Európai Unió egészét magával ránthatja; Európa gazdasági teljesítménye csökkenne, kevésbé jelentős szerepet töltene be a globális gazdaságban, és az eurozóna “vonzóereje” is visszaszorulna, mivel egy uniós tagállam kilépése egyértelművé tenné, hogy az integráció nem szükségképpen mélyülni fog, hanem egy olyan folyamat, amit nemzeti kormányok döntése bármikor visszájára fordíthat.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szombaton a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel lefolytatott találkozót követően arról beszélt, hogy amennyiben a britek a kilépés mellett döntenek, nehéz feladat lenne lefektetni azokat az új együttműködéseket, melyek alapján a brit vállalatok hozzáférnének az uniós közös piachoz. Egy ilyen forgatókönyv mindenféleképpen átmeneti káoszt okozna. Az Európai Stabilitási Mechanizmus ügyvezető igazgatója, Klaus Regling szerint a brit kilépést követően “néhány bizonytalan év következne”, amiben a brit gazdaság is komoly veszteségeket szenvedhet.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide... Kattintson ide...