http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7095-putyin-kezeben-az-amerikai-elnokvalasztas-kimenetele#sigProIde5b6ede26a
A botrányos nevadai konvenció rámutatott a növekvő feszültségre a Demokrata Párt Clintonhoz húzó moguljai és Sanders támogatói között. De Clinton kampánya fölött egy ennél jóval nagyobb vihar érlelődik, hiszen Moszkva még külügyminiszter korából megszerezte 20 000 emailjét. De mit látott a román hacker Hillary szerverén?
Az amerikai választási kampányt a közvélekedés szerint a Republikánusok súlyos széthúzása jellemzi, míg Hillary Clintont egy viszonylag egységes Demokrata Párt támogat. Nos, ennek a hamis képnek a felrobbanását láthattuk múlt szombaton Nevada szövetségi államban, ahol a serif embereinek kellett több ezer tüntető és fújoló demokrata delegáltat feloszlatni.
Ők ugyanis nem fogadták el, hogy 58 Sanders-párti küldöttet alkalmatlannak nyilvánítottak és így a Clinton-párti levezető elnök, Roberta Lange Clintonnét hozhatta ki győztesnek a delegáltak szűk többségével. Lange, látva a tömeg haragját, lemenekült a színpadról, a serif emberei pedig átvették az irányítást és lekapcsolták a világítást a Paris Las Vegas Hotel báltermében.
A Las Vegas-i sajtó beszámolói szerint Sanders kampánycsapatának megyei szinteken 400-al több képviselőt sikerült maguk mellé állítani, mint a Clinton-csapatnak és széleskörű volt a várakozás, hogy a szövetségi állam szinten is megverhetik Clintonnét. Ez segíthette volna szűkíteni Hillary előnyét a júliusi nemzeti konvenció előtt. A botrányos nevadai konvenció csak tovább növeli a Sanders támogatóinak elégedetlenségét a Demokrata Párt vezetésével szemben, amely a kampányt a párt moguljainak szájíze szerint akarja irányítani.
Clintonné nemcsak a párt nagykutyáinak kedvenc jelöltje, hanem a Wall Street első számú kegyeltje is. A Szövetségi Választási Bizottság jelentése szerint Clintonné gyűjtötte be a hat legnagyobb amerikai bank alkalmazotti adományainak a 70 százalékát. A pénzügyi szektortól összességében eddig 26 millió dollárt gyűjtött be Hillary kampánya.
Hillary sorsa Moszkva kezében
Hillary kritikusai pedig egyelőre hiába sopánkodnak, hogy az elnökjelöltet már régen őrizetbe kellett volna vennie az FBI-nak, hiszen szigorúan titkos anyagokat küldözgetett még külügyminiszter korában a nyílt elektronikus levelezésén. De hát, ha nem lép Washington, akkor lehet, hogy odacsap Putyin elnök, aki százszor inkább szeretné Donald Trumpot a Fehér Házban látni. Hillary email-ügyében pedig meredeken emelkedik a politikai hőmérséklet, mióta a botrányt vizsgáló bíró, Andrew Napolitano múlt hétfőn kijelentette, hogy Moszkva rendelkezik mintegy 20 000 emaillel Clintonné postaládájából. Napolitano elmondta a Fox News-nak, hogy „jelenleg vita folyik Moszkvában a külügyminisztérium és a hírszerzés között, hogy vajon nyilvánosságra kellene-e hozni a megszerzett 20 000 elektronikus levelet.”
Clintonné korábban hangsúlyozta, hogy csupán egyszerű kommunikációját bonyolította és nem érzékeny államügyeket, de az idők folyamán a vizsgálat igazolta, hogy ez szimpla hazugság. Most pedig Napolitano kijelentésével az egész Clinton-kampány új fénybe kerül. Ahogyan halad előre az FBI vizsgálata egyre kritikusabbá válik a kérdés, hogy pontosan KIKNEK volt hozzáférése MILYEN információkhoz?
Mit látott a román hacker Hillary szerverén?
Az már bizonyos, hogy egy ilyen személy volt Marcel Lehel Lazar román hacker – beceneve Guccifer -, akit Bukarest váratlanul kiadott Washingtonnak. Lazar most elmondta az amerikai sajtónak, hogy könnyedén és ismételten hozzáfért Clintonné személyes szerveréhez – és nemcsak ő jutott be oda, „hanem más számára is könnyű volt”. Ráadásul Lazar hozzátette, hogy amikor böngészgetett Clintonné szerverében, akkor „mintegy 10 IP- címmel mások is ott voltak a világ különböző részeiről”.
Az FBI vizsgálatai most arra is irányulhatnak, hogy Moszkva mellett még kik férhettek hozzá a szerverhez és ennek alapján kell végül meghozni a döntést, hogy feljelentést tegyenek-e Hillary ellen titkos információval való visszaélés vádjával. Ha mindez nem volna elég, a Judicial Watch beszámolója szerint Clintonné egy 2009 februári emailjében arra utasította kabinetfőnökét, Cheryl Mills-t, hogy mivel technikai nehézségei vannak egy lehallgatás-biztos telefonvonal beszerzésével, azért Mills inkább hívja föl őt otthon, a nyilvános telefonján.
Ezek az újonnan publikált Hillary emailek arról tanúskodnak, hogy az akkori külügyminisztert egyáltalán nem érdekelte a kommunikációjának biztonsága. Tom Fitton, a Judicial Watch elnöke tehát joggal teszi föl a kérdést, hogy vajon hány füstölgő pisztoly van még Hillary Clinton emailjei között? Ennek a kérdésnek a megválaszolása Washington vagy Moszkva által a közeljövőben alapjaiban változtathatja meg az amerikai politika pályáját.
Forrás: privatbankar.hu