Colin Powell volt amerikai külügyminiszter feltört és kiszivárogtatott e-mailjeiből Izrael nukleáris képességeiről derülnek ki titkok.

A DCLeaks törte fel Colin Powell e-mailjeit, amelyeket a LobeLog című külpolitikai blogon hoztak nyilvánosságra (Kattintson ide... ).

A volt külügyminiszter, Benjamin Netanjahu tavalyi, kongresszusbeli beszédje kapcsán váltott leveleket Jeffrey Leedsszel; az izraeli kormányfő akkor óva intette a törvényhozókat az iráni nukleáris megállapodástól. Ezt később mégis elfogadták.

„A tárgyalók nem érhetik el, amit akarnak – írta Powell. – De mindegy is, mert az irániak nem használhatnak fel egyet (mármint nukleáris töltetet – a szerk.), ha végre elkészülnek vele. A fiúk Teheránban tudják, hogy Izraelnek 200 van, és mindet Teheránra irányítják, nekünk pedig több ezer. Ahogy Akmdinijad (sic - Mahmud Ahmedinedzsad volt iráni elnök - a szerk.) is mondta: Mit kezdenénk eggyel, fényesítgetnénk?”

A hírrel kapcsolatban a brit Independent emlékeztet, hogy Izrael soha nem beszélt nyíltan arról, milyen és mekkora nukleáris arzenállal rendelkezik, de az nyílt titok, hogy nem jelentéktelennel.

Egyes szakértők úgy saccolják, hogy 400 robbanófeje van. Powellhez hasonlóan magas rangú illetékesek azonban soha eddig nem beszéltek konkrét számokról.

A kiszivárgott levelekben egyébként Powell azt is elismerte, hogy szankciókkal nem lehet megakadályozni Iránt a nukleáris fegyverkezés terén, ha Teherán elég elszánt.

Colin Powell korábban kiszivárogtatott e-mailjeiből az is kiderül, mi a véleménye Hillary Clintonról és Donald Trumpról.

Forrás: origo.hu / independent.co.uk Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 154 056 megtekintés

Videó: 52 670 215 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7536097

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh