Elutasította a német alkotmánybíróság csütörtökön az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) elleni sürgősségi indítványokat, de feltételeket szabott a kormánynak a megállapodás aláírásához.

A karlsruhei bíróság szerint súlyos és helyrehozhatatlan károkat okozott volna Németországnak és az EU-nak, ha az indítványokat elfogadva megtiltották volna a kormánynak, hogy az október 27-re tervezett EU-Kanada csúcstalálkozón aláírja a megállapodást.

A bíróság szerint azonban Németország csak három feltétellel csatlakozhat a megállapodáshoz. Először a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy egyelőre kizárólag az uniós hatáskörbe tartozó részek lépjenek érvénybe a CETA-ból. Ez a megkötés mindenekelőtt azt jelenti, hogy az EU és Kanada közötti kereskedelmet korlátozó vámokat el lehet törölni, de a beruházások körüli viták rendezésére szolgáló, széles körben kritizált választottbírósági rendszert csak azután lehet felépíteni, hogy a CETA-t valamennyi tagállamban ratifikálják, beemelik a nemzeti jogrendbe.

Másodszor a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy Németország bármikor egyoldalúan felmondhassa a megállapodást. Ezt a feltételt azért szabta az alkotmánybíróság, mert a sürgősségi indítványok mellett alkotmányossági panaszokat is vizsgál, ami hosszabb időt - várhatóan nagyjából egy évet - vesz igénybe, és meglehet, hogy arra a megállapításra jut majd, hogy a CETA, vagy bizonyos részei, ellentétesek az alaptörvénnyel.

Harmadszor gondoskodni kell a megállapodás végrehajtását és hatását felügyelő, illetve vizsgáló úgynevezett vegyes - az EU és Kanada képviselőiből álló - bizottság döntéseinek demokratikus legitimációjáról. Az alkotmánybíróság megoldási javaslatot is tett, elképzelése szerint a kormánynak fel kellene lépnie azért, hogy az EU-s delegáltak kizárólag az adott ügyben illetékes tagállami miniszteri tanács egyhangú döntésével rögzített álláspontot képviselhessék a CETA vegyesbizottságban.

A kormány szerint teljesíthetők az alkotmánybíróság feltételei, így Németország a jövő héten kedden az uniós külügyminiszterek tanácsának ülésén hozzájárulhat a megállapodás megkötéséről, aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról szóló határozat elfogadásához.

Az alkotmánybíróságtól több civil szervezet és egy több mint 190 ezer állampolgárt összefogó kezdeményezés, valamint a szövetségi parlament (Bundestag) nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal több képviselője kérte a CETA aláírásának megtiltását. A bíróság határozatával ők is elégedettek.

A CETA a támogatók várakozásai szerint a vámok, és a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató nem vámjellegű akadályok lebontása révén hozzájárul a növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzéséhez az EU-ban és Kanadában is. Az ellenzők szerint a megállapodás kiüresít demokratikus jogokat, környezet- és fogyasztóvédelmi előírásokat, és erősíti multinacionális óriásvállalatok befolyását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 953 megtekintés

Videó: 52 646 348 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534384

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh