Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozót - közölték uniós források vasárnap.

A névtelenséget kérő tisztségviselők tájékoztatása szerint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfő este tárgyalni fog Charles Michel belga kormányfővel, hogy a kanadai miniszterelnök időben eldönthesse, hogy Brüsszelbe utazik-e csütörtökön az aláírásra.

Amennyiben Michel nem tudja garantálni, hogy az egyezményt elutasító Vallónia tartomány beleegyezését is meg fogja kapni, akkor határozatlan időre elhalasztják a találkozót - mondta az egyik illetékes, hozzátéve, hogy ugyanakkor sem az EU, sem pedig Kanada nem kívánja feladni a CETA-t.

A kanadai kereskedelmi miniszter úgy nyilatkozott szombaton, hogy az Európai Unión múlik, sikerül-e megmenteni az egyezséget. "A labda az EU térfelén van" - közölte Chrystia Freeland, miután megbeszélést folytatott Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével. Mint mondta, az ottawai kormány kész aláírni az általa rendkívül jónak nevezett szerződést, amelynek a főbb pontjairól lezárultak az egyeztetések.

Paul Magnette, a vallon parlament elnöke hangsúlyozta, az elutasító határozat nem jelenti az egyezmény teljes elvetését. Szerinte a döntés arra irányul, hogy az európai politikusok kezdjék újra tárgyalásaikat Ottawával a megállapodás bizonyos fejezeteiről. Egyes források szerint a vallon kormány új javaslatokra vár az Európai Bizottságtól.

Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos reményét fejezte ki, hogy csütörtökig sikerül megoldást találni a problémára.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA káros hatással lenne az európai mezőgazdaságra és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan ugyanakkor azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint azonban az egyezmény általános deregulációt von majd maga után és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Szakértők attól tartanak, hogy a CETA kudarca ellehetetleníti az Egyesült Államokkal, illetve Japánnal készülő uniós szabadkereskedelmi megállapodást is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 399 megtekintés

Videó: 52 654 623 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535188

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh