Az ELTE kutatói szerint egyes állatoknál a gesztus a koncentráció jele lehet.

A kutyák kapcsán kevés aranyosabb gesztus van, mint amikor házi kedvencünk fejét oldalra billentve néz ránk. A viselkedéskutatók ugyanakkor a mai napig meglepően keveset tudnak arról, hogy pontosan miért tesznek így az ebek.

A rejtély megfejtésében fontos adalék lehet egy most megjelent tanulmány, amely szerint a jó memóriával rendelkező kutyák, akik képesek gyorsan több játék nevét megjegyezni, hajlamosak a fejüket megbillenteni, mielőtt helyesen kiválasztanák a kísérletvezető által megnevezett játékot. Ami azt sugallja, hogy a gesztus a koncentráció és az emlékfelidézés jele lehet az állatoknál.

A kutatók véletlenül figyeltek fel az összefüggésre, miközben jó memóriájú kutyákkal kísérleteztek, amelyek képesek több játékot annak megnevezése alapján azonosítani. Ez általában nem jellemző a kutyákra, a legtöbb eb két különböző elnevezést sem tud megjegyezni, egyes különleges kutyák azonban akár 10 különböző játék nevét is fejben tudják tartani. A kísérletben vizsgált tehetséges kutyák mindegyike border collie volt, és közülük a rekorder, Whisky 59 játékot tanult meg név alapján azonosítani, és ezekből 54-et igazoltan képes volt tartósan megjegyezni.

A kutatók hónapokon át tesztelték a kutyák képességét a játékok nevének megtanulása, majd felidézése terén, és eredményeiket 33 „tipikus”, vagyis a nevek megjegyzésében kevésbé jó kutya eredményeivel hasonlították össze. A kísérletek során a gazdák egy másik szobában helyeztek el különböző játékokat, majd azok egyikét név szerint kérték a kutyától. A hét tehetséges kutya gyorsan megtanulta a tárgyak neveit, és általában képes volt a megfelelőt odavinni a gazdinak. Viselkedésükben ráadásul közös vonás volt a fej oldalra billentése is.

A viselkedési mintázat rendkívül konzisztensnek tűnt, ezért úgy döntöttünk, hogy alaposabban is megvizsgáljuk, mondja Sommese Andrea, az ELTE Családi Kutya Programjának munkatársa, a kutatás vezetője. A vonatkozó korábbi eredmények áttekintése kapcsán rengeteg spekulációval találkoztak a szakértők, például hogy a kutyák azért billentik meg fejüket, hogy jobban halljanak, bizonyos hangokra reagálnak így, esetleg azért, hogy jobban lássanak. Egy hipotézis szerint a menhelyi kutyák az átlagosnál gyakrabban élnek ezzel a gesztussal, mert így próbálnak hatni az emberi érzelmekre. A megalapozott kutatások kevés tényleges eredményt kínáltak, és ezek többnyire kimerültek abban, hogy a fejbillentés milyen egészségi problémák jele lehet.

A kutatók korábbi vizsgálatok során rögzített videókat elemeztek újra, és úgy találták, hogy a tehetséges kutyák a feladat végrehajtása, vagyis a megnevezett játék visszahozása előtt az esetek 43%-ban megbillentették a fejüket. Az átlagos kutyák viszont csak az esetek 2%-ában tettek így. A fejbillentés egyébként a tehetséges kutyák esetében az eredményre nem látszott hatni, vagyis hasonló valószínűséggel hozták a gazdihoz a helyes játékot, akár fejbillentettek, akár nem. Érdekes módon a kutyák az egyik irányt preferálják a gesztusnál, vagyis több hónapos megfigyelés után is konzisztensen vagy a bal, vagy a jobb oldalra billentik a fejüket, attól függően, hogy mi a preferenciájuk.

A kutatók szerint a fejbillentés mindezek alapján nem egyszerűen az ismerős szóra adott reakció, hiszen a kísérletben résztvevő átlagos kutyák számára is ismerősek voltak a szavak, mégsem gyakorolták a gesztust annyiszor. Inkább a mentális feldolgozáshoz lehet köze, vagyis a gesztus valószínűleg a figyelem, a koncentráció jele a tehetséges kutyáknál. Lehetséges például, hogy ilyenkor vetik össze az állatok a hallott parancsot vizuális emlékeikkel.

Az ELTE kutatói további vizsgálatokat terveznek a viselkedés tanulmányozására, például ki szeretnék találni, hogy vannak-e olyan szavak/hangok, amelyek az átlagos kutyáknál is kiváltják a gesztust.

Forrás: ipon.hu / etologia.elte.hu / science.org / nature.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 386 megtekintés

Videó: 52 650 189 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534540

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh