Elindítja kezdeti szolgáltatásait csütörtökön az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszere (Galileo) a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára - jelentette be szerdán az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület arról számolt be, hogy a Galileo ingyenes navigációs, illetve hely- és időmeghatározási szolgáltatást fog nyújtani, amely a rendszer jeleit használó, autókba vagy okostelefonokba épített chipekkel vehető majd igénybe. Ősszel kerültek piacra az első ilyen telefonok, 2018-ra pedig már az Európában forgalomba hozott új autók mindegyikébe beépítik a szükséges lapkakészleteket.   

A rendszer emellett biztonságos szolgáltatásokat tesz elérhetővé a közigazgatási szervek számára, és segíti a veszélyhelyzetek kezelését.   

A tájékoztatás szerint a Galileo földi infrastruktúrája és műholdjai már működésre készek. Jelei rendkívül pontosak lesznek, de még nem folyamatosan elérhetők, ezért a kezdeti szakaszban az amerikai GPS műholdas navigációs rendszerrel együttesen lesznek használhatók.   

A közleményben jelezték: a következő években újabb műholdakat állít majd pályára az Európai Űrügynökség, aminek következtében fokozatosan javulni fog a navigációs rendszer világszintű elérhetősége. A 30 műholdból álló rendszer egésze a tervek szerint 2020-ra fog teljes kapacitással működni.   

Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.   

Közleményében Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke kiemelte, hogy a földrajzi helymeghatározás napjaink digitális forradalmának központi kérdése, az életünket átalakító új szolgáltatások alapja. "A Galileo megtízszerezi a helymeghatározás pontosságát, lehetővé teszi az ezen alapuló technológiák következő generációjának működését" - közölte Sefcovic, példaként említve az önvezető autókat, az összekapcsolt eszközöket és az okos városi szolgáltatásokat.   

Elzbieta Bienkowska belső piacért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy "a világ legpontosabb műholdas navigációs rendszerének megépítése" bizonyítja "Európa technológiai kiválóságát, az európai szakértelmet és az elkötelezett törekvést a műholdas szolgáltatások biztosítására". "Egyetlen európai ország sem vihette volna ezt végbe egyedül" - tette hozzá.   

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az Európai Unió és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítse Európát az amerikai GPS műholdas navigációs rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 145 337 megtekintés

Videó: 52 660 840 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535489

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh