Átadták a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és innovációs díjakat szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), a nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. kapta a Terrosa új bioszimiláris magyar gyógyszer megalkotásáért.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: a kihívásokra a megfelelő válasz a folyamatos innovációban, a patrióta gazdaságban rejlik.  

Az államtitkára kijelentette: bebizonyosodott, hogy a járvány miatti súlyos helyzetben fontos a stabil gazdasági háttér, a szuverén nemzeti politika, az összefogás, és a patrióta gazdaság. A kormány a gazdaság védelmének, és újraindításának számtalan eszközével élt, az oltásoknak köszönhetően pedig Magyarország egy-másfél hónappal előrébb jár a nyitásban, mint a többi európai ország - mondta.  

A Magyar Innovációs Nagydíjjal kapcsolatban Schanda Tamás felidézte, hogy azt a rendszerváltás után, 1991-ben a Magyar Innovációs Szövetség alapította, hogy elismerje azokat a társaságokat, amelyek a díjátadást megelőző évben jelentős innovációt valósítottak meg, és ezzel kiemelkedő üzleti hasznot értek el.  

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, a szövetség nagydíj pályázata az innovációkultúra terjesztésének egyik legjobb eszköze.  

Závodszky Péter, a pályázatot kiíró Magyar Innovációs Alapítvány elnöke rámutatott arra, hogy az innováció hozzájárul az ország versenyképességéhez, és jelezte, hogy  Magyarország 5 helyet lépett előre a versenyképességi listán.  

Az ITM 2020. évi Ipari Innovációs Díját az Additive Manufacturing Technologies Hungary Kft. kapta automatikus felületkezelő berendezés fejlesztéséért, gyártásáért 3D nyomtatott alkatrészekhez.   

A Nemzeti, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. évi Ipari Innovációs Díját a TEQBALL Kft. nyerte el a TEQ LITE, tömeggyártható Teqball asztalért.  

A Magyar Innovációs Szövetség 2020. évi Startup Innovációs Díját a Femmetex Hungary Kft. kapta a this is Redy intim női alsóneműért.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 919 megtekintés

Videó: 52 654 267 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535172

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh